Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

S akkor anyjára tekintett, aki nagykendőbe burkolózva, fázósan állt az ágya mellett, az ő kedvéért kelt fel, bogy el ne késsen. Gyorsan kiugrott az ágyból, borzongva, fogvacogva öltözködött; tavasz van, mondogatta ímagában, és vibráló árnya lobogva 'hajladozott a falakon. Ilyenkor kora tavasszal, hajnali negyed ötkor van a világban valami valószínűtlen tompaság. A tárgyak körvonalai bizonytalanok, méreteik megnőnek. Mélyükön érthetetlen rosszindulat rejtőzik, az ember gyanakvón nézi őket; .nappal milyen derűs és barátságos ez a rakott tűzhely, s most őskori szörnyre hasonlít, a vasa langyos, egészében mégis hideg, mintha gyerekkorában nem itilt volna a sütője tetején, meleget sugárzó vaslapja fölé lógatva meztelen lábát. S a fogason lógó kabátok a ha'Pvány lámpafényben? Merevek és ellenségesek. Ujjaikban, zsebeikben, vattázott bélésük mogöitt nyirkos párák lapulnak. Sietve megmosakodott a langyos vízben, ivott két pohárka pálinkát, és már a cipőjét fűzte, sálját kötötte. .Nyitott bőröndje egy iszéken feküdt az ablak alatt. Papírba csomagolt sült hús, szalonna és sütemény volt benne, a csomagok közt sárga almák húzódtak meg, s egy fehér szódásüvegben erősen ledugaszolt törkölypálinka,, diónyi buborék mutatta íbenne vízmértékként a bőrönd fekvését. Anyja ibekattintotta a bőrönd fedelét, és számolgatta az ujjain, ,nem felejtett-e el valamit. Morvái ballonkabátban, útra készen ment be apjához, és megállt felette. Látta, hogy a szeme nyitva van. Párnán nyugvó fejéhez hajolt, és arcon csókolta. — Megyek, édesapám. Apja felkönyökölt, súlya alatt megcsikordult az ágy, érezte cigarettaszagú leheletét. — Isten veled! Vigyázz magadra. — Jó, jó, vigyázok .. . Mindig ezt mondta az apja búcsúzáskor, nem oktatgatta, nem avatkozott a dolgába, mert megbízott benne, s csak arra kérte, vigyázzon magára. Talán arra gondolt, hogy úgysem mondhat egyebet egy felnőtt embernek, akinek az életkörülményeit sem ismeri. Apja tanácstalan vele szem29