Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág
Szabadesés
A főszerkesztő toporzékolva kiabált: — Kifelé ... Azonnal kifelé! ... Hallod?! Micsoda érthetetlen indulatok ezek bennem, gondolta csodálkozva Morvái, és bevágta maga után az ajtót. Nem értette önmagát, és idegenkedve próbálta megérteni magatartása lényegét. Köszönés nélkül ment ki a szerkesztőségből, és céltalan sétára indult a városba, hogy legújabb erkölcsi diadalán elmélkedjen. Sose volt a gáttalanul feltörő indulatok embere, mi történt most vele? Alig ivott valamit, nem részeg, mi ez? Talán a körülötte kialakult helyzet összetevői hatottak rá, és átformálták? Meglehet, ő az apró erkölcsi diadalok hőse. Lám, anyagismeretből is letette a vizsgát, nem kellett volna otthagynia az egyetemet, aztán a kari titkárt is kiütötte vita közben a szellemi ringből, legújabb győzelme pedig fényes és valódi diadal. Most már csak arra a kérdésre kellene válaszolnia, hogy mi haszna mindezekből a győzelmekből, mikor a világ nem vesz róluk tudomást, senki sem tud róluk, egyedül csak ő. Nincs körülöttük lelkesedés, elismerés, semmi. Mit érnek hát, ha a titkár is titkár maradt tovább, és a főszerkesztő sem semmisült meg egészen, ezután is a társadalmi érdekek képviselőjének szerepében tetszeleg, és kirúgja őt, Morváit, erkölcsi legyőzőjét? Nem önáltatások ezek a győzelmek, nem a saját tehetetlenségi érzésének feloldására irányuló lelki kísérletek? S Morvái úgy érezte, hogy eljött a pillanat, amikor nagy általánosságban meg kell oldania önmaga és a világ viszonyának fontos problémáját, mert egyre újabb, egyre nyugtalanabb kérdések torlódtak fel benne. És most is szembejöttek vele a házak, autók és emberek, és észrevétlenül átfolytak rajta, bár érzékelte, hogy körülötte minden elmozdul, zúg és morajlik; a szürke égiből ködszerű eső szitált, mintha összefüggő, nedves közeg lenne: mákszemnyi hűvös pontok nyüzsögtek a levegőben. Kérdéseket adott fel önmagának, és feszült figyelemmel várta a választ — önmagától. írni akart, tapasztalatlanul és tiszta elképzelésekkel került a szerkesztőségbe, és amikor a kéményseprőkkel csinálta a riportját, azt mondta a mes288.