Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

— Nem tartozott rád ... Egyedül az én ügyem volt. — Hogy mered azt állítani, hogy nem tartozott rám? — mondta kétségbeesve és felindultan Morvái. — Mi vagyok én neked, hogy így beszélsz velem? — Nem tudom, mi vagy nekem... talán a szerencsétlenségem vagy ... Morvaiban egyszerre valami változás történt, a kívülálló tárgyilagosságával kérdezte: — Éreztél valamit irántam, amikor felhívtál magadhoz? Szerettél? Az asszony sokáig tűnődött, aztán elmosolyodott. — Nem szerettelek. Tudtam, hogy nagyon kívánsz, és azt is megéreztem, hogy te feltétel nélkül és minden érzékeddel szeretsz. Őszinte vagy a szerelemben. Ha valakit szeretsz, nem gondolsz másra, csak arra, hogy szereted az illetőt. S ezt ki is tudod mutatni. Ezért... -nem volt erőm lemondani rólad. — Akkor sem szerettél, amikor megmutattad magadat ruhátlanul? — kérdezte sürgetve és feszülten Morvái. — Nem tudom. Annyira nem, hogy vállaljam a következményeket. — Milyen következményeket? Férjed van, szülhetsz! Milyen következményeket? Zsuzsa szomorú fintorral nézett rá. — Ne ábrándíts ki magadból... ne légy aljas, Morvái! Beleegyeznél, hogy gyereket szüljek, és elhitessem a férjemmel, hogy az övé? Amikor tudom, hogy nem az övé? Egész életemben nézzem, ahogy babusgatja és szereti, elvárjam, hogy felnevelje és gondoskodjon róla? Nézzem, hogyan tanítja úszni, hegyet mászni, játszani? Mi tennél, ha meglátnád a karján, ahogy a nyakát átfogja és apjának szólítja, és tudnád, hogy a te gyereked? Elviselnéd? Én nem viselném el. — Hogyan gondolkozhatom így? — suttogta Morvái. — De hát hogyan gondolkozzam? — mondta fennhangon. — Ne gondolkozz sehogyan, nem a te ügyed. Már mondtam, elintéztem egyedül. — Nem érzed, hogy megalázol? Nem érted, hogy nekem 279.