Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

Szükségem van rád. Azonnal gyere! Ilona Megyek én, Ilona, beterveztem, hogy elmegyek hozzád, és veled töltök egy éjszakát, talán kettőt is, mert voinz az érintetlenséged, de most nem lehet. Nincs ráérő időm semmire, magamra is kevés, valami zűrzavar támadt körülöttem, és amíg minden kitisztul, meg kell fejtenem a kérdést, hogy hol élnek azok az emberek, akik részt vesznek a világ inagy dolgaiban, és kik azok. Az utcán (összetalálkozott a rádió rovatvezetőjével. A széles vállú, magas férfi messziről nevetett rá, és nyújtotta feléje a kezét. — Üdvözlöm a szocialista kritika bajnokát! Morvái kényszeredetten vigyorgott. A rovatvezető iránt ismeretségük keizdete óta rokonszenvet érzett. Józan gondolkodású, egyenes és jóindulatú embernek tartotta. — Hallom, hogy megtámadtál egy járást, és azt bizonygattad, hogy seggfejek. — Felsőbb parancsra, mint egy közkatona. Nem volt igazam? — Igazad volt, persze hogy igazad volt, de ettől függetlenül szamár vagy. Nemcsak köszöntőt nem tudsz összeállítani, riportot sem tudsz írni — nevetett a rovatvezető. — Gondolod? — kérdezte mogorván Morvái. — Gondolom — mondta most már komolyan a másik. Morvái egyszerre sürgető vágyat érzett, hogy hosszan és őszintén eílbeszélgessen a rovatvezetővel, elmondja neki problémáit, és tanácsot kérjen tőle. Betértek egy eszpresszóba. Morvái két konyakot kért. Ittak. Bronzszínű grúz konyak volt. Megkérdezte a rovatvezetőt, hogy hol hallott a riportjáról. — Tájékoztatónk volt a központban. Szó esett a riportodról is... Megrótták érte a főszerkesztődet, és meg kellett magyaráznia, miért közölte. Nem tudta megmagyarázni, és ez felbőszítette, csak annyit tudott mondani, tévedés volt. — És utasították, hogy nekem mondjon fel! — Nem utasították. Figyelmeztették, hogy máskor óvatosabb és körültekintőbb legyen. Éberebb. 261.