Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

ellenségeit, akik megbántották, s ő a megbántást tanácstalanul elviselte. — Többen olvasták a riportot... többek között te is, főszerkesztő elvtárs! — De te írtad ... te voltál a helyszínen ... — A főszerkesztő hangja úgy váltakozott, mint a kaméleon színe, most barátságosan rábeszélő és jóságos, szinte kérő volt: ismerd már el, te balga Morvái, hogy mindenről te tehetsz... Morvái látta rajta, hogy kellemetlen neki a négyszemközti beszélgetés. A főszerkesztő még azt mondta kissé zavartan és egy pillanatra idegesen: — Délben szerkesztőségi értekezletet hívunk össze, és beszélünk a dologról. Addig gondolkozz! Miről gondolkozzam? — kérdezte önmagától Morvái a szobájában, az íróasztala mellett. Az élet nem lehet ilyen egyszerű. Az élet ennél bonyolultabb ... Két hete kérdezte apám, hogy mit tennék, ha már inem lenne rám szükség ... Képtelenség. Ilyen sematikus drámaíró az élet? Nagyon kezdetleges meseszövés ... Egy hete jelent meg a riportja, utána a főszerkesztő gondterhelt arccal járt fel-alá a szerkesztőségben. Különösebb feltűnést, tömeghatást nem keltett az írás, mert olyan dolgokról volt szó benne — a szakképzettség hiányáról és dogmatikus jelszavakkal való helyettesítéséről —, melyeket mindenki tudott, csak nem beszéltek róluk nyilvánosan; a rend, a megszokás folytonossága és a saját nyugalmuk érdekében elhallgatták, vagy maguk között ejtettek róluk szót az emberek, nagyokat legyintve. A társadalom hajlamos a nyugalom megtartására, s ennek érdekében engedményeket is tesz; belenyugszik a megváltoztathatatlanba. Én is belenyugodtam volna, gondolta Morvái, de ez az állat megbízott, hogy kritizáljak! Tizenkettőkor egyenként mentek a főszerkesztő szobájába; Tamás mogorván, Morvái nyugtalanul, de nyugalmat színlelve, a szerkesztőségi titkár és a mezőgazdasági rovat vezetője mintha szertartásra menne, komoly arccal, erőltetett fesztelenséggel, a külpolitikai szerkesztő közömbösein, ez nem az ő ügye, a többiek várakozón. A főszerkesz251.