Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

Morvái a völgybe ért. Szekérút vezetett az erdőben a völgyön át, vízmosás húzódott mellette, és apró rét terült el az erdő alján. A rét közepén két hatalmas bükkfa állt, terebélyes koronájuk nagy zöld szalmakazlat rajzolt az égre. Eszébe jutott egy eset, és leült a fák alá. Egyszer kijött az akácosba megfigyelni egy rókacsaládot, amely a vízmosás partjába ásta két kijáratú vackát, és Morvái észrevette, hogy éppen szaporodás történt rókáéknál. Látni akarta a rókakölyköket, s útközben leheveredett a két bükkfa alá, oldalzsákját maga mellé tette. S ahogy nézelődött, észrevette, hogy a domboldalon egy nyúl ballag le az erdőből, a földet szagolgatja és makog. Mintha keresne valamit, s közben bosszúsan hümgetne, hogy úgysem találja meg. Kíváncsian figyelte a nyulat, és nem mozdult. A nyúl egyenesen feléje tartott, és egyre makogott. Már csak néhány lépésre volt tőle, s ő lehunyt szemhéja résén át figyelte, s a nyúl az oldalzsákját kezdte szagolgatni, és makogott. A világ legbutább nyula lehetett; Morvái küzdött magában a nevetéssel, annyira groteszk helyzet volt, a végén még őt is megszagolgatja, és végignyalja az arcát, mint egy kiskutya. Amikor már nem bírta tovább visszatartani a nevetést, egyenesen a nyúl szemébe nézett, s anélkül, hogy felemelte volna a fejét, mély hangon azt mondta neki: Vak vagy, komám? Ilyen rémült nyulat még nem látott, egy pillanatra megmerevedett, a szeme kidülledt, aztán olyan gyorsan fordult meg, hogy közben felbukfencezett, lábaival a levegőben kapálózott, nagy nehezen talpra állt, és oly sebesen igyekezett eltűnni, hogy izgalmában néhányszor még felbukott. Négy óra volt, az ég borús. A Borókás szélén húzódó vízmosásokhoz ért. A húsz-huszonöt méter mély, hosszú árkok úgy választották el a Borókást a tölgyerdőtől, mint valamikor a várakat a vizesárkok az ostromló ellenséges hadaktól. Dombokról folytak alá ezek a vízmosások, és gyerekkorában félelmetes szakadékoknak tűntek fel előtte. Oldalaikat járhatatlannak tetsző magas fű és cserje nőtte be, a szavannák és a sztyeppek bozótjait juttatták az ember eszébe, s ha lejutott az aljukba, látta, hogy itt fehér homokkövek hever234.