Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

napon, messzire tőle, de még — úgy gondolta — lőtávolon belül leszállt egy sas egy óriási tölgy szárazon kinyúló, lombtalan ágára — kitűnő sötét célpont volt a világos ég kulisszája előtt —, izgalomtól remegve célba vette, és rásütötte fegyverét. A lövés után a sas villámgyorsan felrepült, szinte a magasba fúrta magát, néhány tollat hullatott. Morvái hallani vélte, ahogy az ólmok a sas acélkemény tollazatához csapódnak, és leperegnek róla. Tehát a sas mégis messzje volt. Egy haszna volt a háromnapi várakozásból: megállapította, hogy a Borókás lakói törpesasok. Zömök testű, félelmetes nézésű, izmos madarak. Morvái a volt birodalmában gyalogolt, mint egy száműzetésből visszatérő, elfelejtett király. Megállapította, hogy a fák megöregedtek, és a bokrok megritkultak, néhány emlékezetes és jelentős fa pedig eltűnt, némelyiknek a helyén temetetlen gödör maradt, melyben gyökérmaradványok eltépett vége nyúlt ki a földből, mint megannyi barnult seb. S még azt is megfigyelte, hogy a szőlők között, a puszta területeken és a szőlő végeken, ahol azelőtt krumpli, bab, kukorica termett, több a bozót, a kóró és az elszáradt bojtorján. A szőlőket most elhanyagolják . .. A vad mozgásának keresztezőhelyére ért; a Szőlőkalja szeglete itt találkozott az erdővel. Enyhe, déli lejtésű domboldalon folytak alá a szőlősorok, meredek partoldalban végződtek, mely gyümölcsfákkal volt beültetve, s alul sűrű sövény zárta le. Az erdő egészen a közelbe nyúlt, és vagy százméternyi akácos kötötte össze a szőlőkkel. Hegyes szögben futott össze a sövény és az akácos széle, közöttük háromszögletű rét terült el. A réten szarvasheretábla húzódott, még mindig a szőlők és az erdő között. Űt vonult az alsó szélén, és beleveszett az erdőbe. Soványan termő föld volt ez, azért nem szántották ki a szarvasherét. A háromszögletű réten váltottak át az erdőből a szőlőkbe a rókák, nyulak és őzek, kemény teleken szarvasnyomokat is talált itt Morvái. A partoldal fáin mókusok vitorláztak fáról fára, és a sövény fölött időről időre héják repültek, mint a rajtaütő támadást végreható vadászgépek, a szajkók rikácsoló rádiólokátorokként jelezték veszélyes röptüket. 229.