Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

A piros Felicia hat órakor állt meg a ház előtt. Az aszszony kiszállt, hátira sem nézett, úgy futott be a rozsidabarna kapun, s a kocsi azonnal továbbrobogott. Morvái keserű szívvel topog az utcasarkon, és az óráját nézegeti. Jó lenne,, ha jönne valami ismerőse, és elhívná magával, szívesen menne, megkönnyebbülten lélegezne fel, és könnyű szívvel odázná el a bizonyosság megszerzését, de nem jön ismerős, és magától elmenni képtelen. Fél hétkor elindul a boltozatos átjáró felé — önmaga számára is idegein —, ibemegy a kapun, lassú léptekkel elsétál a szemetesvödrök mellett, a gyerekek kiabálnak az udvaron, s ő megindul a lépcsőn felfelé. A lépcsőfokok szertelenül özönlenek szembe vele, mint a tenger hullámai a partról a vízbe igyekvővel szembe, nehezen gyűri le őket, néha úgy érzi — maguk alá temetik. Tűzoltók szedik ki laposra kalapált hulláját a romolk alól. De nézzünk az eljövendő k elébe! Ha Kőrössi nyit ajtót, így szól: A házkezelőségtől jöttem, itt van csőrepedés? Hülyeség, hol a szerszámtáska, hol a félkilós franciakulcs, szerelő szaktárs? Bocsánat, a villanyórát ellenőrzöm, hogy jól jár-e, sürgősein ellenőriznem kell a város összes villanyóráját... És aztán, aztán mit csinál, megbámulja azzal a bánatos szemével a forgó villanyórát, mint egy kisborjű a mészáros kését, és hebegve visszavonul? S a lépcsőik egyre özönlöttek, kanyarodtak és kitágultak, majd összeszűkültek, ahogy a harmonika változik, ha játszanak rajta. Az ember beleszédül. Vagyis ha Kőrössi nyit ajtót, ő elkiáltja magát, hogy „ollót, kést köszörülni", vagy: „üveges, üveges", aztán lerohan a lépcsőn vagy leugrik az üres felvonóaknába, azt majd még meglátjuk... és azon is gondolkodik még, hoigy mit kiált, ha Kőrössi nyit ajtót. Talán nem is kiált, hanem halk, tárgyilagos hangon mondja: „jeges, jeges", de az már bizonyos, hogy utána elrohan. S már az ajtó előtt áll, tömör, barna deszkaajtó, pimasz névtábla vigyorog róla a szeme közé: Kőrössi Géza közgazdász. S a névtábla mellett csengő. Ujja a barna gombon. Kinek a keze az ott a csengőgombon, micsoda vadszamár csenget be éppen akkor, amikor ő itt áll az ajtó előtt, még azt hiszik, ő csengetett, tehát „ollót, kést kű157.