Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

viselkedése valószínűtlenségét, mintha nem is Ő lett volna, mintha egy idegen .beszélt volna helyette, és nem tudta, hogyan tudott így viselkedni. S éppen ebben a valószínűtlenségben, ebben az ésszerűtlenségben látta az erejét annak, amit tett, az egyedi mindig hatásos, mert őszintének és ismételhetetlennek, s azért nagynak tűnik fel. Pedig nem is volt őszinte, közben erősen gondolkodott, és tudatosan irányította a beszélgetést, tehát a cél elérése érdekében szerepet játszott, nem előre kigondolt, de mégis céltudatos szerepet. Bár miért játszott volna szerepet, amikor az aszszony valóban érdekli, igazán kívánja, és ott éli a lelkében, mint egy lehetőség, mint a világ ezernyi lehetősége közül — melyeket mind szeretnénk magunknak megszerezni — az egyik, s talán épp a legfontosabb. Nem játszhatott hát szerepet, önmagát adta, őszintén kérte az asszonyt, mert szüksége van rá. Ami nem jelenti azt, hogy nem volt kétségbeejtően nevetséges. Végtelenül tehetetlen és kiszolgáltatott volt, aki úgy koldulja létszükségletét. Háromnegyed négyig a Horgonyhoz címzett kiskocsmában ült, és sört meg rumot ivott. Négy előtt öt perccel a rádió épületének bejáratát figyelte egy sarokról. Az aszszony negyed ötkor jött ki a magas, üvegablakos kapun, lejött a lépcsőn, és a tegnapihoz hasonlóan viselkedett. Morvái szorongva várt, több rumot kellett volna innia, még érzi önmagát és a törvényeket, melyek megkötik, és ne.m engedik, hogy úgy tegyen, ahogy az ösztönei sugallják... A piros Felicia mintha parancsszóra kanyarodott volna az asszony elé, is az beszállt, de Morvái határozottan látta, hogy inem mosolyog. Nyugtalan, először körülnéz, és csak azután száll lbe a kocsiba, s. még onnan .is kinézeget. (Ez kissé felvidította, jó, ha az asszony nem mosolyog, az időzített Morvái-féle bomba ihatni kezd. Kivételesen autóbuszon ment ki a lakására, mert nagyon sietett, és hozzáfogott, hogy átöltözzön sötétszürke ruhájába. Tornanadrágban és zokniban állt a szoba közepén, amikor Széplakyiné benyitott. — Beszélni szeretnék magával... — Sokkal nyugodtabbnak látszott, mint reggel, méltóságos és parancsoló volt. 155.