Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

jel: mindjárt a portán elvi összeütközés, és a korlátolt hatalom győzelme: az ismerős kapus a személyi igazolványát kérti... Két hete még itt dolgoztam, mondja könnyedén Morvái, és azt hiszi, ez elég, ismerhet személyesen... Sajnos, mindez nem elég, a kapus hatalmas és hajthatatlan, pisztoly az oldalán, a rendet és fegyelmet képviseli, és lényegében igaza van, az előírások szerint cselekszik, de münden körülmények között be kell tartani azokat az előírásokat? ... Kiállítja a belépési engedélyt, most már mehet, mondja ... Morvái úgy érzi, becsületében megsértették, megtaposták. Valójában semmi sem történt, és mégis ... a társadalom lépten-nyomon bebizonyítja, hogy tárgyként kezeli az embert... Hát lehet egy tárgy szerelmes? ... Ne felejtse el aláíratni, szól utána a kapus, különben nem engedem ki! Tudom, hogy alá kell íratni, te orrszarvú, hörög Morvái sértett lelke. Hát ezért reszket a kezünk, ezért kapunk negyvenéves korunkban szívinfarktust, ezért vagyunk lélekben öregeik. A zeneosztály állványai és szekrényei köziül a hidrogénezett hajú, idős szexbomba tipeg elő, Kőrössiné elment a városba, de rövidesen visszajön. Morvaiban megkeseredik a lélek. Most mit tegyen? ... Megvárom, dönt végül, az üvegmalacot mindenképpen át kell adnia. Határozatlansága és idegessége egyszerre makacs kétségbeeséssé változik. Nem megyek el, nem mehet el addig, amíg nem látja az asszonyt, és nem beszél vele. Fél óráig várakozik, mogorván ül, és keveset beszél, kelletlenül. Végre kipirulva és sietve jön Zsuzsa, és minden varázsát hozza magával. Hol jár ez a nő állandóan? Amilyen szép és feltűnő, képes találkára járni ilyenkor, délelőtt... — Jó napot! — mosolyog. — Régen nem láttam, ímerre járt? Morvái eredeti akar lenni: — Jártam a pipázó nők városában, és voltam egy faluban, ahol a legényeket ostorral kergetik a lányok után. — Érdekes lehetett... Az asszony szemében újra gunyoros fényeket lát, erre elkomolyodik. 132.