Duba Gyula: Szabadesés, Vajúdó parasztvilág

Szabadesés

szemmel, ijedten nézett rá, mint eigy félénk kisgyerek, szólni sem mert, nem panaszkodott, hogy a lelkébe csalódás és fájdalom settenkedik. Morvái megsajnálta, maga mellé ültette, ás simogatta az arcát,, a Ihaját... Látta, hogy -mást nem tehet, s egyszerre jó fiú lett, erényt csinált a szükségből, hívatlan alkalom, hogy hízelegjen a lelkiismeretének, és megnyugtassa önmagát. Török Ilona szipogva a vállára hajtotta a fejét. Ráborulva aludt el, bizalmasán és fáradtan. Morvái hosszú .ideig nem mozdult, hogy fel ne ébressze, s közben küzdött az álmossággal, mert ha gyenge lesz, ő lis eldől, mint egy krumplis zsák. Negyed hatkor felébresztette, kivették csomagjaikat a megőrzőből, és megkeresték a libereci gyorsot. Fehér gőzöket fújva állt a második vágányon, s a pályaudvar kupolájának aoélikonstrukciőján ,már piros napsugarak égtek. Török Ilona elkérte a címét, és megígérte, hogy ír neki, ha véglegesen elhelyezkedik. Aztán felszállt a vonatra, és azonnal kiihajolt egy ifülke ablakán. Nem volt miről beszélniük, indulhatna már, gondolta Morvái... Csak nézték egymást, és a hosszú kocsisor egy váratlan rándulással elindult, Török Iflona szomorúan és a lelkéből mosolyogva búcsúzott Morváitól: — Viszontlátásra, kedvesem! Jól van, gondolta Morvái, és addig integetett a távolodó vonat után, amíg az kiért a .pályaudvarcsarnokból, ás a sínek kanyarulata kitörülte a tudatából Török Ilonát. 3 Morvái gyalogosan igyekezett a Vencel téren lefelé. Most idegen nagyvárosba érkezett írónak érezte magát, akit új benyomások és kalandok várnak, és igyekezett a szabad művészegyéniség szemével nézni a nyüzsgést. Bárhová megyek, .mindenütt hétköznapi és kicsinyes szelek görgetik az embereket az életmezőn, állapította meg, s úgy vélte, ez a stílus illik egy világban csatangoló szellemi egyéniséghez. Fő, hogy mindenről egyéni véleménye legyen. 104.