Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Maléter István: A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban

lágforradalom című munkájában és ez a körülmény egy újabb ok arra, hogy vele barátságos politikát folytassunk."

6

8 Ám mindeme szép szavak dacára szünet nélkül folyik a nyílt vagy rejtett harc a magyar nyelv ellen. Ahelyett, hogy az államhatalom módot adna cseh és szlovák alattvalóinak, hogy a magyar nyelvet - ha akarják - már az iskolában megtanulhassák, és így az életben való versenyképességüket fokozzák - még magyar nyelvű alattvalói gyermekeinek a számára sem teszi lehetővé anyanyelvüknek a csehszlovák iskolákban való rendszeres tanulását. Pedig be kellene végre látni, hogy a nemzetiség nem politikai párt, amely ellen küzdeni kell, hanem - amint Rádl professzor kifejti - „természetes csoportja oly embereknek, akiknek jogai nem azon politikai hatalomtól függnek, amellyel e közület az államban bír. A németeknek és a magyaroknak saját kulturális életre való igényük nem attól függ és nem abból ered, vajon az államot elismerik-e vagy sem, hanem az államnak a saját létéhez való joga származik abból a tényből, hogy vajon a nemzetiségi jogokat elismerik-e? Nem arról a jogról van szó, hogy a nemzetiségek az állami közigazgatásban részt vegyenek, hanem arról a jogról, hogy az állam organizálásában, felépítésében is részük legyen."

6

9 Mint ahogy Dr. Spina miniszter mondotta a minap: „Ezen állam összes polgárainak állami és etikai szempontból való összeforrása csakis a közöttünk lévő lelki határok revíziója által lehetséges."

7

0 Ez azonban csak úgy lehet, ha a németek és magyarok£zen állam integráns, egyenrangú polgárai. Vagyis az a lényeges, hogy az állam polgárai egyenrangú, konstruktív alkotó elemei akarnak lenni államunknak. Azt gondoljuk, hogy minél közösebb a munka és felelősség, annál inkább válik munkatárssá az, aki előbb félretolva, legjobb esetben is csak rivális volt. „A cél nem lehet más - mondja Rádl -, mint a nemzetek közös munkája az egységes államon, amely egy magasabb egységet és hatalmat képvisel, mint maga a nemzet. Véglegesen szakítani kell tehát azzal a felfogással, hogy köztársaságunkban egyedül cseh és szlovák az államalkotó nemzet."^

1 Nem szabad mindig azon az üres kifogáson nyargalni, hogy a német és a magyar nemzet nem lojális a csehszlovák állammal szemben, mikor már eleve mint nemkívánatos elemek lesznek kezelve. Állami életünk struktúráját akként kell tehát átformálni, hogy a nemzetiségek az államnak konstruktív egységei legyenek, és egyéni életük az államkormányzás organizációjában is kifejhezésre jusson. „Az államnak nemzetei nyelvén kell beszélnie - mondja Rádl professzor -, és a csehek aggodalma ezen elvvel szemben teljesen alaptalan. Különben is a tények világa és ereje az idők folyamán ezt ki fogja kényszeríteni."

7

2 82