Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

ködhessen. Csak évekig tartó akadékoskodás után, 1941 végén jegyezték be a Szlovákiai Magyar Pártot, ismerték el ezzel a szlovákiai magyar népcsoportot. De ez mind csak szemfényvesztés volt! A Szlovákiai Magyar Pártnak csupán annyi „hatalma" volt, hogy tagokat vehetett fel, tagdíjat szedhetett tőlük, s Pozsonyban körzetekre osztva számon tarthatta őket. Azonkívül időnként zárt pártvezetőségi gyűlést is tarthatott, s a helyi szervezetek tagjai szintén összegyűlhettek egy-egy szlovák csendőr jelenlétében, hogy új választmányt választhassanak. Egyéb tevékenységet nem fejthetett ki. Például 1938-tól 1945-ig egyetlenegyszer sem engedélyeztek a párt számára népgyűlést. Esterházy csak a lapok hasábjain szólhatott a párt tagjaihoz, ez a felszólalása azonban a cenzúra engedélyéhez volt kötve, s ezért a lapot nagyon sokszor elkobozták. Persze nem engedélyezték sem az ifjúságnak, sem a munkásságnak vagy a parasztságnak, hogy e párt keretében szakszervezeti vagy korporációs szervezetet építsen ki, sem hogy más alapon szervezkedjen. Nem kétséges, hogy minden másképpen nézett volna ki, ha mind Esterházy, mind pártjának zöme átáll a nácizmusra, és kollaborál a németekkel meg a szlovákokkal. Esterházynak kezdettől fogva volt olyan ellenzéke, amely ilyen irányban szorítani kezdte, de ez a politikus, aki az első Csehszlovákia korában reakciósnak és nyegle arisztokratának számított a magyar baloldal szemében is, most meglepő férfiasságról, bátorságról s a fasizmussal szembeszálló magatartásról tett tanúbizonyságot. Sőt, 1944 végén s 1945-ben nyíltan fellépett a nyilas mozgalom ellen is. Esterházyt szigorú és hívő katolicizmusa, liberális beállítottsága, családi hagyományok és politikai tájékozottsága mentették meg attól, hogy Jaross Andor szomorú lépéseit kövesse, s eljátssza a legtragikusabb korszakban a magyar nemzet egy részének bizalmát, s megcsúfolja becsületes meggyőződését. Már 1939. április 5-én a szlovák parlamentben, akkor, amikor a szlovák lapok kórusban zengték, hogy a szlovák történelem a nemzetiszocializmus kinyilatkoztatásánál nagyobb és döntőbb művet nem tud felmutatni, Esterházy ezt mondta: „Hogy mi szlovákiai magyarok nem alakultunk át nemzetiszocialista párttá, annak megvan a maga oka. Ez német produktum, amit mi nem ismerünk el. A józan ész, az önfegyelem, az igazi magyar felfogás követeli ezt meg tőlünk." (Új Hírek, 1939. ápr. 6.) így érthető meg, hogy a fasizmusnak ezzel az elvi elutasításával a Szlovákiai Magyar Párt egyebet is elutasított, csöndes egyetértéssel jókora kockázatot is vállalva: az antifasizmus kockázatát. Esterházy és pártja a hitleri karlendítést éppúgy elvetette, mint a fasizmus erkölcsét és szólamait. E párt korántsem volt tökéletes, de például tökéletesen elégette hétről hétre azt a tömérdek propagandaanyagot, amelyet a pozsonyi német követségtől kapott, s abból egyetlen füzet sem jutott soha a ta268