Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

eletük nemcsak elégtételt adott, hanem barátságra is kötelezett. Ellenfelekként fordultunk hozzájuk, s népi öntudatunk mesterei lettek. A tanítvány hűségével gondolok most Rádi Emanuelre, a prágai cseh egyetemi tanárra, aki romantikus ifjúsági mozgalmainknak a reális kisebbségvédelemből oly alapos leckét adott. Könyve jelent meg a csch-német viszony igazságos rendezéséről, s mi levélben vontuk felelősségre, miért nem vall színt a megoldatlan magyar kisebbségi kérdésekben is. Azonnal válaszolt. Közölte, hogy a cseh haladó közvélemény, sőt maga is, teljesen tájékozatlan a szlovákiai magyarság sérelmei és követelései felől. Ebben elsősorban a magyarsága hibás. Miért nem küzd nyíltan és erélyesen nemzeti és emberi jogaiért? Ha a kisebbségi magyarság minden törvényes lehetőséget felhasznál az érvényesülésre, s azt sem mulasztja el, hogy panaszait és szándékait cseh nyelven is nyilvánosságra hozza, odaadó barátokra és segítőtársakra talál a cseh oldalon is. A demokrácia bölcseleti tisztasága sugárzott ebből a levélből. Nyílt szervezkedésre, reális harcra bátorított, s kisebbségi követeléseinknek olyan egyetemes erkölcsi jelentőséget adott, amely nemzeti különbség nélkül minden haladó gondolkozású embert a mi elismerésünkre és támogatásunkra kötelezett. Meghitt beszélgetések támadnak most fel bennem. A legszebb talán az volt, amikor a prágai Kék Csillag vendéglőben a mi Móricz Zsigmondunkkal hoztam össze a csehek Rádl Emanueljét. Masaryk Tamáshoz is a kisebbségi panasz vitt el... A sarlós mozgalom vezetői közül hárman kihallgatásra jelentkeztünk a köztársasági elnöknél. Ott ültünk körülötte a prágai várban, kiteregettük nyíltan nemzeti terveinket, s bár leszögeztük, hogy szűkebb kisebbségi törekvéseinken túl a dunai nemzetek egyenrangúságon alapuló egyetemes szövetkezését kívánjuk előmozdítani, tanácsait s megértését kívántuk magyar népi kezdeményezéseinkhez. Finom kezére emlékszem: kis aranyceruzát vett elő, s bejegyezte noteszébe egy szlovák egyesület nevét, melynek szlávosító törekvéseit éppen felpanaszoltuk. Hol szlovákul, hol németül folyt a beszélgetés. Az ősz úr türelmesen meghallgatott mindent, s tanáros részletezéssel válaszolt. Jókedvű volt és derűlátó. Mindmáig úgy hiszem, örült az egyenes magyar beszédnek, s demokratikus tervezgetéseinkben saját maga történelmi igazolását látta. Ötletei támadtak, színes képeket rajzolt fel maga is, logikus okfejtéssel továbbszőtte fejtegetéseinket. Olyasmit ajánlott, hogy a szlovákiai magyarság teremtsen magának kultúrgócpontot valamelyik kisebbségi városban, ott fejlessze ki felsőbb szellemi intézményeit, melyeket semmiképpen sem pótolhatnak a köztársaság cseh, szlovák és német fővárosi kultúrszervezetei. Az új magyar nemzedék történeti hivatásáról beszélt, mindannyiunk feladatairól, akik 262