Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Szalatnai Rezső: Memorandum

ke. Magyarország uralkodó rétege iszonyúan tévedett, mindőn a szlovákság természetes fejlődésétől, anyagi jólététől ezt a nyelvi fejlődést megvonta. Kosztolányi Dezső, a kiváló költő írta le azt a mondatot, hogy életének legnagyobb élménye az a tény, hogy magyar az anyanyelve. Ez a megállapítás minden kisebbségi magyar tétele is. Ezzel a tétellel lehet megmaradni embernek és magyarnak egyaránt. Az anyanyelvéből kicsavarodó ember nemcsak a nemzetiségét bocsátja áruba, hanem a jellemét is. A szlovákiai magyarság, amely nyelvében és a magyar kultúrában megtalálta és fölfedezte az elveszített Magyarország teljes pótlását, a jellem tisztaságával és rendületlenségével képviselte az örök magyarságot. A régi Magyarországnak volt egy íratlan törvénye, amely az emberi köteléket sohasem borította fel a magyarság és a nemzetiségek között. Ez a törvény az emberiesség törvénye volt, a Pax Hungariea tétele, amely közép-európai feladatokra készteti a Duna-táj fiait. A szlovákiai magyarság a szülőföldi tájjal együtt ezt a régi szép hivatást is feladatai között érezte. Innen van, hogy hamar ocsúdott, s a napi politika ellentétei között, és azok ellenére is, gyorsan megtalálta a helyét. Csehszlovákia polgárai lettek, ennek az országnak a törvényei és rendje határozták meg ezentúl életüket. Ebbe a rendbe a velük született törvénytisztelettel és munkaszeretettel illeszkedtek be. Csehszlovákiát nemzetközi szerződések kötelezték a kisebbségi jogok tiszteletben tartására. Ezeket a jogokat azonban Csehszlovákia korántsem hozta tálcán magyarjainak. Küzdeni, harcolni és dolgozni kellett értük! De történeti igazság, hogy a régi Magyarországon osztozkodó utódállamok közül Csehszlovákia volt az, amely kisebbségeivel a legemberségesebben bánt, s a legtöbb életlehetőséget adta nekik, ha a bürokrácia közben kicsinyes volt is, és a szlovák asszimiláció nagy apparátussal (Slovenská liga) kikezdte is a színmagyar vidékeket. Húsz éven át volt egy biztos fórum, amely a csehszlovák állam értelmét és lényegét őrizte, s az országot lakhatóvá és vállalhatóvá tette a magyaroknak is. Ez a fórum maga a demokrácia volt. És ebben a demokráciában (melyet Masaryk hirdetett, mutatott s átélése biztosított) a kisebbségi magyarok a magyar jellem tulajdonává tették az önmérsékletet, a türelmet, az önmegtagadást, a gazdasági és művelődési szervezkedést és azt a gyakorlati életkedvet, amely csak a valódi viszonyokkal számol. Ezenfelül pedig a csehszlovákiai magyarság húsz éven át hidat épített önmagából a csehek, a szlovákok és a magyarok között, hidat a két állani között, amelyen nemcsak a gazdasági és művelődési erők találkoztak, hanem arra is mód volt, hogy a két ország a politikában is találkozzék. Mindezt a csehszlovákiai magyarság nem könnyen és nem áldozatok nélkül tette. Szerepe és munkája egyként kihívta maga ellen a budapesti hivatalok bizalmatlanságát, 251