Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Duka Zólyomi Norbert: Szórványmagyarok

lentette a polgári forma felvétele sok esetben a németté való asszimilálódást. Ezek az átalakulások, népi asszimilációk és reasszimilációk a legcsekélyebb megrázkódtatás nélkül zajlottak le, mert a középkori Hungária nem ismerte a nemzetiségi kérdést, és minden fiát egyforma szeretettel kapcsolta a magyar állam keretébe. Külöbségek csak szociális, vallási, gazdasági téren adódhattak, nemzetiségi súrlódások nem voltak. Az olyan látszólagos esetek, mint pl. Zólyom városának tilalma, hogy németeket nem engedett egy időben a városba települni, vagy a galgóci háromnyelvű gimnázium egészen más okokból keletkeztek: első esetben gazdasági intézkedésről volt szó, a városban levő polgárság betelepülési tilalommal akarta megvédeni gazdasági érdekeit, a másik esetben az ellenreformáció támogatására alakult meg olyan intézel, mely az ottani lakosok minden nyelvét tekintetbe vette, hogy tanítása annál sikeresebb legyen. Az ún. szepesi városi autonómiák is a szociális alakulatok közé tartoztak: a német polgárság ily módon védte meg osztályérdekeit, vagyis az önkormányzatok révén gazdasági érdekeit védelmezte, és nem német nemzeti érdekeit. A XVII. századtól kezdve rohamosabb fogyásnak indult a német elem is. A megfogyatkozók kisebb része - polgári életformájából kivetkőzve - a magyar nemességbe olvadt be, hogy sok esetben tovább folytassa nemzetiségi vándorlását, és elszegényedve a szlovák tömegekben eltűnjön, másik, nagyobbik része közvetlenül olvadt bele a szlovák népi tömegekbe. A németek elszlovákosodása lassú, de biztos menetben történt meg a XVII. és XVIII. század folyamán. A trencséni és modori habánok is ebben az időben olvadtak be a szlovákságba. Besztercebánya a XVIII. században alakult át az ellenreformáció és az általános gazdasági összeomlás hatására. Liptószentmiklós már 1632-ben kimutathatóan szlovák lakosságú volt, Korpona a XVII. század vége felé pecsétjében is kifejezte az elszlovákosodást („Trestáni dobri byvaju"). Eperjesen 1760 körül még a lakosság fele volt német, de mellettük a szlovák elem tört előre. Bártfán 1711-ben nagy járvány tizedelte meg a lakosságot, az üres helyekre szlovákok kerüllek. Galgóc 1684-ben az egykorú iratok tanúsága szerint még háromnyelvű volt, a XVIII. században már a szlovák elem került túlsúlyba. Ez a folyamat - a szlovákság előretörése - elsősorban a német elem rovására a városokban, kisebb mértékben a magyar elem rovására a falvakban - részleteiben még ismeretlen. A történetírók sok okot sorolnak fel: bevándorlás, a szlovák cselédség asszimiláló hatása, fogyás a háborúk, kivándorlás, németesítések járványok, elemi csapások következtében, viszont mindezek az okok éppúgy vonatkoztak a magyarokra és szlovákokra. A folyamatot részleteiben és okaiban még nem ismerjük, de mind eredményeiből, mind kísérőjelenségeiből megállapíthatjuk. 245