Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Borsody István: Magyarország és a csehszlovákiai magyarság

látja szükségesnek. Emberi tekintetben tehát - ezt gyakran megállapították - tisztább és emelkedettebb a kisebbségi sors tisztítótüzén keresztülment csehszlovákiai magyar, mint az átlag magyarországi. Igaz, a kedvező véleményre gyakran a kisebbségi sors heroikus újdonsága adott alkalmat, mert hiba, társadalmi kinövés bőven akad e demokratizált magyarok körében is. Móricz Zsigmond a csehszlovákiai magyar fiatalság körében járva szintén a kisebbségek emberibb tulajdonságainak ítélte oda a pálmát. Kiknek akkor sem tetszett Móricz Zsimgond ítélete, azoknak sohasem fog tetszeni a kisebbségi magyar szerénytelen öndicsérete, pedig erre mindig sor fog kerülni, ahányszor kisebbségi magyar találkozni foga többségi nemzet túlságosan elterjedt típusával, akiben a rosszul értelmezett úriság oly gyakran csak a lenézés és megaláztatás öröméig tud eljutni. És sajnos még az újabb külföldi társadalmi példák közül is - a baráti Itália vagy Németország tiszteletéből vagy csodálatából - nem e rendszerek szociális tartalma, vagy társadalmi fegyelme estette meg a magyarországi hívek nagy részét, hanem inkább az uralkodás imponáló példája. Sőt a fajteória legújabb szívélyes fogadtatása is Magyarországon - úgy látszik - csak arra volt jó, hogy az értük rajongót a faji nemesség tudatával oltsa be, ami újabb emelkedést és másoknál különb érzést nyújthat. A csehszlovákiai magyar, akiben formát öltött az új magyar úriember-ideál, bizony gyakran elégedetlenül és nyugtalanul fordul meg a magyarországi társadalom egyes köreiben. A távolodásnak és hasadásnak legkomolyabb elemeit pedig éppen abban érezzük, hogy az általános emberi ideál nem egyforma a magyarországi és a csehszlovákiai magyar előtt. Ezzel szorosan összefügg a magyarországi társadalmi és szociális viszonyok kedvezőtlen kritikája, mert - csak példának felhozva - a földbirtokreform és szociális reformok, az ál talános titkos választójog késlekedése, vagy a normálisnál nagyobb cím- és rangkórság, csupa olyan intézményes szépséghiba, amit a kisebbségi magyar még anyaországának sem tud megbocsátani. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi magyarság szabad lehetőséget kapott arra> hogy kénye-kedve szerint kri! izálja Magyarországot - és kétségtelen, hogy kedvét akkor is a magyar tá sadalom bírálatára fordította, amikor - a cenzúra miatt - más irányban m m gyakorolhatott kritikát... De az anyaország sem ad olyan emberi eszményeket, amelyek abszolút vonzóerőt gyakorolhatnának a határon túli magyarokra. Pedig a központi magyar emberi ideál tarthatná össze a legelsősorban négy ország magyarságát, és a minden magyarnak szóló magyar ideál hiúsíthatná meg a legkönnyebben az utódállamokban leselkedő elncmzetlenítés veszélyeit. A központi magyar ideál pedig csak olyan magyar szociális rendszerben 209