Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Krammer Jenő: Európa és a csehszlovákiai magyarság

lás száz évvel hátravet a magyar szellemi ébredés hősies korszakába, amikor tényleg értéket jelentett a magyar nyelven megnyilatkozó minden irodalmi, tudományos vagy művészeti termék. A második útkeresést, életértelem utáni lázas kutatást indít el, amely azonban igen nehezen fejlődik ki életcéllá, éleslátássá, világnézetté, mert a merőben új kisebbségi helyzet s a háború utáni mozgalmas húsz év kevéssé alkalmas körülményt jelentenek az alkotó szellemiség kibontakozására. Dilettantizmus és útkeresés a szlovákiai magyar szellemiség első tíz esztendejében a vezető szólam: az előbbi nem ér el az európai kultúrhatások színvonalára, az utóbbi túlságosan lázas, megbolygatott, semhogy alkotó lendületté lehessen. Az európaiság a háború előtt valóban haladó, új elvű emberiség utáni vágyat jelentett, tökéletesebb társadalmi formát, szabadabb emberséget s cselekvőbb együttműködést az itt élő nemzetek között. Kultúrformáink harmóniáját, olyasvalamiképpen, amint azt Romain Rolland fejezte ki Jean Christophe-jával. A világháborúban azonban ez a szellemi egység délibábbá foszlott, s ugyanaz a Romain Rolland az Europe, meiirs on élorgis-toi! jelszavával indus, majd orosz távlatokba tekint. Az Európába veteti hit ingott meg közben, a nyugati eszmék tisztaságába és fennköltségébe kapaszkodó remény, szóval a háború óta az európaiság és európai szellemi kapcsolatok nem jelenthették már ugyanazt, mint azelőtt: amikor lelki gazdagodás, megbűvölő szellemi látókör és tisztánlátóbb világnézet jártak nyomában. Tehát Európa szellemi képe hasonló széttörötlséget, szétkuszáltságot mulat felénk, mint amilyenben maga a szlovákiai magyarság is vergődött. Az európai szellemiséggel szembeni beállítottság a háborúval alapjaiban változott meg tehát, azelőtt Európától tanulhattunk, a Nyugat volt a minta, az útmutatás, a háború után viszont mi éltük át hamarabb a háború utáni emberiség mély szellemi válságát, amelyet a „boldogabb" Nyugat akkor még nem is ismert. Mi hamarabb értettük meg az eszmék ingadozását, mint a nyugatiak: így tulajdonképpen mi lettünk az ő számukra az érdekesség, szellemi mozgolódás és mélybe hatoló lelkületi válság. A Nyugat szellemi ösztönzései inkább olyanformán érnek bennünket, mint saját lelkületi válságunk kifejezői, felismerjük bennük azt az útkereső tapogatódzást, amely a mi szellemi életünket is jellemzi, sőt sokkal egységesebben és lényegesebben, egyedülvalóbban, mint a nyugati kultúréletet, amelyben a szerencsésebb helyzet még sok emlékértéket őrzött meg a múltból. Európával való szellemi kapcsolataink egyik legjellemzőbb jegye a háború utáni időkben, hogy nem élt már bennünk az európai szellem egységébe és felsőbbrendűségébe vetett hit: a nyugati kultúrmegnyilatkozások mélyén itt éreztük az Untergang des Abendlandes még talán bizonytalan, de mégiscsak 203