Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Ungár Joób: A magyar zsidóság

I Ungár Joób A magyar zsidóság Az államfordulat idején - legalábbis a zsidóság beidegzett szubjektív érzése szerint - ez a megjelölés: „magyar zsidó" a mai Szlovákia területén élő zsidókra ugyanolyan kevéssé volt helyénvaló, mint az akkori Magyarország területén élt zsidóságra általában. Az impériumváltozás itt ugyanúgy, mint az ország egyéb részeiben, már nyelvben, kultúrában, életmódban, szokásokban, mentalitásban asszimilált zsidóságot talált. így hát inkább csak zsidó hitű magyarról lehetett beszélni. A zsidóság jelentős szerephez jutott az ország közgazdasági és kulturális életében, talán túlságosan is jelentős szerephez, mindenesetre jelentősebbhez, mint amilyet saját érdeke megkívánt volna. Meg volt minden oka rá, hogy egyenlő és teljes értékű magyarnak érezhesse magát, és ebben az érzésben csak egészen kevéssé zavarhatta az a körülmény, hogy a közhatalom gyakorlásának egyetlen ágazatában, a megyei közigazgatásban - ugyan nem törvényes intézkedés folytán - mintegy hallgatólagos megállapodás alapján ténylegesen nem részesedhetett. A magyarság történelmi osztályának tagjai bizonyos enyhe distanciát tartottak a vele való társadalmi érintkezésben, némileg leereszkedő, vállveregető fölénnyel kezelték, de ebben a fölényben annyi volt a jóakaratból, mint a lenézésből. Ezen igazán könnyen túltehette magát a zsidóság, amelynek még élénken emlékezetében élhetett egy-két nemzedékkel korábbi elődei teljes jogfosztottsága és jóformán a társadalmon kívüli állapota. Az államfordulat beálltával ez a magyarrá vált zsidóság Szlovákiában súlyos lelki érzelmi válságba jutott. A zsidóság már kétezer esztendeje nem él önálló nemzeti életet, világszerte más nemzetek közé van beékelve, s ez a helyzete az életösztön természetszerű parancsával utalja arra, hogy mindenhol és mindenkor a vendéglátó néphez és államhoz igazodjék, éspedig nemcsak a kötelező állampolgári lojalitás korlátai között, hanem testestül-lelkestül. Viaskodásra kerekedett a szlovákiai zsidóság lelkében egyoldalról a magyarság iránt a hol szívesebb, hol kevésbé szíves, de mindenkor elviselhető és emberi vendéglátásért érzett hála, a magyar kultúra és magyar nyelv beidegzett szeretete, az iskola által belénevelt és immár vérévé-húsává lett nemzeti érzés - más oldalról viszont az adott tények teremtette szükség, hogy továbbra is élnie kell ezen a területen, ahol életföltételeit verejtékes küsz178