Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945
Baráth László: Az evangélikusok
tották. Most, a lelkészi állás megüresedésekor a szlovákság kiemelkedő személyiségei kardoskodnak amellett, hogy nem kell mindhárom nyelvet beszélő lelkészt választani, mert az egyház szlovák jellegű, és nem hajlandók a magyar és a német kisebbség jogait akceptálni. Mint minden igaz ügyben, itt is győzött azonban az igazság. Dr. Čobrda Vladimír egyetemes püspöknek a Szlovákiai Magyar Evangélikus Szövetséghez intézett átirata a szövetségnek Losoncon megtartott 15. közgyűlése alkalmából azonban arra enged következtetni, hogy az egyházi főhatóság is az egyes nemzetiségek között helyreállítandó lelki harmónia érdekében dolgozik. Természetesen a magyar evangélikusok jogai az egyház keretén belül függvényei az egyetemes magyar kisebbség helyzetének. Amennyiben a kisebbségi jogok kibővítése, illetve a jogok gyakorlásának lehetősége valóra válik, az egyház keretén belül is nagyobb reményünk lehet evangélikus magyar kisebbségi jogaink kivívására és alkotmányos biztosítására. * Az egyházpolitikai kérdések mellett a Szövetség fontos munkakörét képezi a belmisszió és őrködés a magyar evangélikus hitélet felett. Úgyszólván minden egyháznak megvan a maga ifjúsági egyesülete (Leány- és Luther-körök) Ezek a körök az áldásos hitbuzgalmi és karitatív tevékenységen kívül a kisebbségi magyar kultúrának is nagy szolgálatot tesznek a különböző hangversenyek, színielőadások és előadások rendezésével. Igen üdvös gondolatot valósított meg a Szövetség a böjti előadássorozatok rendszeresítésével is. A húsvét előtti böjti időszakban ugyanis rendszerint 3-5 magyar egyházból körzet létesül. Az egyházi és világi élet kiválóságai a körzethez csatlakozott egyházakat végiglátogatják, és minden egyházban vallásos est keretében előadást tartanak. Újabban a magyar evangélikus cserkészet megszervezése is erősen foglalkoztatja az illetékes köröket. Magyar jellegű evangélikus árvaház Kassán a Bethesda, melyet a magyar evangélikus leánykör tart fenn, dicséretes ügybuzgalommal. A legújabb keletű megállapodás alapján a volt rozsnyói árvaház a rozsnyói evangélikus egyház tulajdona lesz, s így egy újabb fontos szervvel fogja gazdagítani ez a nagy múltú egyház a szlovákiai magyar evangélikus közösséget. A belmissziói élet, valamint a helyes egyházpolitika céljait szolgálja a magyar evangélikus sajtó. A Szlovákiai Magyar Evangélikus Szövetség lapja az Evangélikus Lap, mely éveken át Lie. Fizély Ödön gondos szerkesztésében, jelenleg pedig Fábry Viktor egyházi elnök vezetése alatt álló szerkesztőbizottság irányításában egyre gazdagabb tartalommal jelenik meg. Tisztára belmissziós célokat szolgál az Orgonaszó, mely az Evangélikus Lapnak mel175