Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Ölvedy János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

tehát szó, ahol három kultúrhatásnak kitett és abban élő háromnyelvű népesség lakik, komor patinájú városi és polgáriasodon évszázados tradíciókra támaszkodva. Az említett felfogás indokolatlanul messzemenő következtetéseket von le a megrajzolt vidék kultúrfejlődés szempontjából tagadhatatlanul értékes és magyarul is beszélő polgársága javára. Úgy látja, hogy kisebbségi életünk egyik fő feladata éppen az említett vidék és az ezen zónában lakó szellemi középosztály magyar kultúrában való további megtartása, innen akarván exportálni az egyetemes kisebbségi magyarság számára oly szükséges szellemet, kulturális tekintetben emelkedett és tág horizontú életstílust. Nem vonjuk kétségbe a jelzett kultúrzónának három kultúra találkozásából eredő jelentőségét, mindennek ellenére mégsem tudunk néki nagyobb szerepet tulajdonítani. A háromnyelvű szlovenszkói kultúrsáv lehet egyetemes emberi szempontból emelkedett, tág vagy kifinomult, de nélkülözi arcán azokat a mély, határozott pregnáns magyar jeleket, melyek nélkül kisebbségi szellemiség és ezen felépülő társadalom és társadalmi vezetés el nem képzelhető. Magyar városi polgárságról Szlovenszkón csak a kiegyezést követő évtizedek óta beszélhetünk, amikor is a nagyarányú modern városi fejlődés és a gyors ütemű magyar asszimiláció az eddig idegen nemzetiségeket kezdi felszívni, és kialakítja a két- vagy három nyelven beszélő „magyarul érző" polgárságot. Az eddig történelmi tradíciókkal bíró németség, illetőleg szlovákság nyelvileg esetleg asszimilált rétegei tartozékai lesznek a liberalizmus megfogalmazta nemzetnek, de ténylegesen nem olvadnak össze a magyarsággal. Az említett közép-szlovenszkói zónában lakó idegen eredetű városi polgárság magyarosodása a háború előtti években feltétlenül szembetűnő. Pozsonyban pl. 1900 és 1910 között a németség abszolút száma 33 202-ről 32 790-re esik le, Nagyszombatban 2564-ről 2280-ra, Nyitrán 2312-ről 1636ra, Besztercebányán 1179-ről 879-re vagy Eperjesen 1705-ről 1404-re. Az idegen fajú, különösen német eredetű városi lakosság magyarosodása tehát szemlátomást történik. E polgári rétegek nyelvben megmagyarosodtak, átveszik a magyar kultúra és szellem formáit, és lassanként berendezkednek a magyar szellemiség közvetítette lehetőségek közé. Vallják a politikai, sőt nemzeti közösséget az uralkodó magyarsággal, de mindez sokkal inkább a hangulat diktálta érzelem vagy jól felfogott számítás eredménye, mintsem lehiggadt és tudatos meggyőződés következménye. Ma már nem szorul bizonyításra, hogy a háború előtti magyar nacionalizmus minden látszateredménye ellenére sem asszimilálta az ország idegen fajú városi lakosságát: nyelvben magyarrá tette ugyan őket, de ténylegesen nem tudta a magyar nemzet-s testhez hozzáláncolni. 14