Vagyunk és leszünk – A szlovákiai magyarság társadalmi rajza 1918-1945

Ölvedy János: A szlovenszkói magyarság társadalmi rajza

kásság tekintélyes tömegeit. Végül is két ellentétes pólus között a nagy befogadóképességű, állandóan változó tartalommal bíró középrétegeket termi. Természetesen ez a hármas tagozódás nem jelenti a társadalomnak mereven három irányban való szétosztályozódását, az osztályok között gyakran látunk átmenetet (különösen a középosztály képez ilyen közvetítő szerepet). E hármas tagozódás alapján tegyük most vizsgálat tárgyává a vagy 800 000 lelket számláló szlovenszkói magyarságot. Úgynevezett „felső" rétegekről szlovenszkói viszonylatban voltaképpen nem beszélhetünk. Az anyagi erejére támaszkodó arisztokrácia a politikai változások után tüneményes gyorsasággal eltűnt a kisebbségi élet porondjáról: jelentős része azonnal az államfordulat után repatriált Magyarországba, az itt maradtak pedig a dolog könnyebbik részét választották. Behúzódtak vidéki kúriáik biztonságos falai közé, és teljes nyugalommal szemlélik az események folyását. Sok és komoly kritika hangzik el a szlovenszkói magyar történeti osztályokkal szemben, és szögezzük le: nem minden alap nélkül. Nem teljesítették azt a nemzeti kötelességet, melyet a kisebbségi magyarság joggal elvárhatott volna. Pedig gazdasági megalapozottságuk óriási lehetőségekre adhatott volna alkalmat. A szlovenszkói arisztokrácia azonban nem termett Bethlen György grófokat és Kemény János bárókat. Szinte ritkaság azon történelmi családok száma, akiknek nevével a politika vagy a kulturális élet terén találkozhatunk. Tagadhatatlan, hogy az előrelátó és célzatos földbirtokreform e történelmi családok anyagi erejét alapjában kezdte ki, mindennek ellenére azonban még ma is tekintélyes vagyonnal rendelkeznek. De jellemző, hogy még e gazdasági megrázkódtatás sem volt képes áthidalni az ellentétet, mely a magyar arisztokrácia életstílusát a szlovenszkói magyar dolgozók proletarizálódó tömegeinek életformáitól elválasztja. Inkább őrzői maradtak megtépázott fényüknek, hogysem lerázva magukról osztályuk gátlásait, a paraszti és munkásrétegek élére állottak volna. E jelenségen tulajdonképpen nem kell csodálkoznunk. Csak csillogásától megkopott provinciális, fokozottan groteszk formáját látjuk most kisebbségi adottságok között a háború előtti „úri" életnek. Irányító, jellegzetes elve ennek az osztálynak már jóval a háború előtt az „úri élet" gondolata, az „úri pályán" való elhelyezkedés s a mindenkitől féltékenyen elhúzódó „társadalmi exkluzivitás" lettek. S e vonásokat történelmi osztályunk sajnos a nagy tragédia után sem tudta levetni magáról. Vidéki, valamikor tekintélyes vagyonnal bíró nemesi vagy dzsentri családjaink ma is a régi életet élik: vidéki elzárkózottságban, régi vagyonuk szánalmas romjain visszahúzódva naiv messianizmussal várják az elképzelt változást. De lélekben, gondolkodásmódban ma sem változtatta meg őket a rohanó idő. A velük éppúgy sorskö10