Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Mécs László - József

MÉCS LÁSZLÓ JÓZSEF Őrök gyerekség glóriázta őt. Kamasz pajzánság fái közt csavargott s a kerítésen lestek rá a nők. De férfi volt. A csókos napsütés örömmel táncolt izmán, két nagy öklén. Bár sose fájt öklétől az ütés. Nagy célokat kajapált lelkesen a Sors üllőjén. Ült királya jobbján s izgult hajrázó vaddisznó-lesen. Magtáraiban áldás duzzadott s midőn a hétszükesztendő komorlott: az éhezőknek kalácsot adott... Munkája fogytán magasan lakott fehér elefántcsont-tornyú magányban s magára zárt ajtót meg ablakot. Az éjszakában állott a torony. Bűbájos hold hiába babonázta: nem habzsolt mámort párnás nász-toron... Az ész-veszejtő holdas ég alatt ezer leány és ezer Putifárné öklével verte a kaput, falat... Az ész-veszejtő bíbor Hold alatt vérükbe mártott rózsaszín körömmel teleírták a négy fehér falat... De néha, ha szerelmi fergeteg gitározott a fákon, háztetőkön s megőrjített erdőket, kerteket: a fehér torony beleremegett... . ». Az éjszakában átment Névtelenke s a Férfi sírt a szűz falak megett... T 97