Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Győry Dezső - Kenderáztató

«YÖRY DEZSŐ KENDERÁZTATÓ Magasnövésű büszke kenderszárként gyönyörködtettem embert, madarat, s amíg nem adtam magam a világért, a gyermekkorom husson elszaladt. a kezdő nyár már kendermagjaimban érlelte sok csöpp titkos olaját, hasis lehettem volna s álmaimban sok szívet mint bü jártam volna át, de másra rendelt engemet a gazda: kinyütt a földből s gúzsba kötözött s posványos vízben a Mnáros gazba nagy-kíméletlen belelöködött, bájmagvam elhullt, kis szemem kirothadt, minden, mi voltam, rommá ernyedett, hős lándzsás testem elmálás' a nossadt, jajjgatíam, sírtam, ö nem engedett, most már a napra vettettem s keze már ácsolgatja végítéletem, mire megcsordűl a ^áz eresze, kész lesz tilója és a gereben, ami még régi bennem, rajtam és belőlem múló s emlékeztető, pozdorja lesz a zord tiló^an és csepíím kitépi fogas behelő, szösz, kóc, csepü, virág és mas: kihull, múltam s jelenem merő szenvedés, de majd ha fényes hitszeme kigyúl, rámsüt a nyugvás: a rendeltetés. bekerülök a fonóha s az Isten folytatja majd a tegnapi mesét, minek se vége se eleje nincsen és fonni kezdi szálam életét, hogy majd fehér gyolcs: eszköze lehessek, lepel vagy zászló, mint elvégzi ö, — hej, élet, áztatója ezreknek, csak ne nyomná úgy szívemet a kő! 59