Wallentínyi Samu (szerk.): Uj magyar líra 1919-1936. A szlovenszkói és kárpátaljai magyar költők lírai antológiája (Kassa. Karpatia, [1937])

Mécs László - Egy hang a népből

MfCS LÁSZLÓ Ettem a jó s a rossz tudás fájáról, mint a többiek és elgurult két viola varázsgolyóm : gyermekszemem és elnyelte az Óceán — s nem hozza soha senki vissza!! EGY HANG A NÉPBŐL A történelem vad folyam, de akkor épp megállott: elgátolták (szokás szerint) rosz tanítók, tanárok, farizeus írástudók, papok, ráklelkü vének, krajcáros bölcsek, kik csak a gyönyörtanban hívének, a régi Rend, a légiók és élükön a Császár. Vasgát mögött a vad folyam nem volt már több mocsárnál. A vasgát előtt megjelent a jó szamaras Ember, szegényen, árván, szelíden, csillagon-túli szemmel, ekét húzott a szamara és mély barázdát vágott és szólt; ez az új folyamágy, legyőzöm a világot. És tanított és gyógyított, halott felült szavára. Magáról mondta: én vagyok a királyok királya. S kacagtak az írástudók, papok, álarcos vének, krajcáros bölcsek, kik csak a gyönyörtanban hivének. De rajongtak a rongyosak, kézmívesek, halászok, akiknek nem volt semmijük, de a szívük kilátszott s míg a nagyokat nevetés és gyűlölet kirázta. — az ő szívükön húzott át a krisztusi barázda! S amíg a vének és papok ácsolták a keresztet, egy hang a népből felkiált, hogy minden belereszket: „Áldott a méh, mely hordozott s miket szoptál, az emlők!" S rá felzúdultak a vizek, a gáton átszüremlők és elindult a hang után a történelem árja s folyik, míg egyszer elnyeli szent Isten-óceánja. 104