Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Mács József elbeszélései - Önkritika

radt szeme homályosnak látta a villanyégők ragyogását, színtelennek a lombosodó fák koronáit. Lassan haladt és egyre csak arra a zsák krumplira gondolt. Egy pirkadó hajnalon ültetnivalóért igyekeztek hozzá a szövetkezet tagjai és mire odaértek, ő már egy zsákkal felszedett és elcipelte kamrájába. Bűnösnek tekintheti-e ezért a tagság, mikor a közösben száz és száz zsák krumpli van, neki pedig valamikor egy krumplifia se volt? Ahogy botorkált a sötétben, agyában egy szó villódzott: a becsület. Míg az urak földjét taposta, nem lehetett becstelenség abban a szűk cselédi világban, ha egy zsák káposztát vagy bármi mást vitt az udvarába, hiszen ő termelte, az ő verejtéke hullott érte, de a közösben minden másképen van. Egy-egy krumplifia, egy-egy búzaszem mindenkié, az övé is. Az élet százféle megpróbáltatásától barázdás arc mélyről fakadó, forró könnycseppektől lett nedves. Öregségét meghazudtolóan ragaszkodott ebben a pillanatban Julishoz, aki a legérzékenyebb pontjára tapintott. Most már nem az önkritikától, hanem a következményektől félt. A halált választaná, ha kizárnák a szövetkezetből, mert a tagoktól megkapta mindazt, ami egy öreg embernek jár .. . A görgői szövetkezeti iroda zsúfolt és világos volt. Amint Bánó Jakab belépett, mindenki elhallgatott. A szemek fürkészően kutatták gyűrött homlokát és már már megállapították, hogy önkritika ide, önkritika oda, Bánó sem mond majd többet, mint amennyit ők mondtak. Az elnök hellyel kínálta Bánót és reményteljesen biztatgatta az öreget. Bánó a tagok felé fordult. Tekintetét végighordozta az embereken. Valami meleget érzett a szíve táján. Ezek az emberek vele fáradoztak azért, hogy jobban éljenek, hogy mindenük legyen. Zúgott a feje, mint a daráló malom, amikor az elnök hangját meghallotta. — Nohát Bánó bátyám, kezdje csak el! — Mit mondjak elvtársak — kezdte verejtékezve, de aztán körülhordozta tekintetét a helységben és bátran messzehangzó szóval mondta: — Loptam, megloptalak benneteket. Ha úgy látjátok, hogy javíthatatlan vagyok, zárjatok ki! És tovább buggyant belőle a vallomás, titkát az utolsó szóig a szövetkezeti tagok elé tárta és fellélekzett, hogy letette súlyos terhét. — Ez a bűnöm, semmivel sem több! — rebegte és torkába ömlő könnye megfosztotta a szótól. Leült. 6* 83