Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Mikus Sándor elbeszélései - A szerződés

jót főz Boriska — a Laci gyerek jól tanul, csak tovább szorgalmasan meg — ne engedjen az urának, Julis néni, ne hagyja beadni a földet, mert csak könnyen akar élni az ura, heverni, meg kocsmázni, ne bizony — meg aztán — Flórisné, ne engedje meg a fia kezében azokat a piros könyveket, megmérgezi az a gyermek lelkét, majd meglátja, maga ellen fordul még az a gyerek! Ügy bizony, meg-m^gállni a házak előtt, a járókelőkkel beszélgetni, ott lenni velük mindenütt, ahol a kezük, szívük, meg az agyuk megmozdul. Hallgatni panaszaikat, együgyű dolgaikat, keserveiket, gyógyítgatni sajgó sebeiket, mákonnyal itatni őket, hogy munkától elgyötört testük vigasztalást kapjon egy nagy buta szédületben. Ezt csinálni húsz éven keresztül, ez bizony művészet, többet jelent a liturgiára való képességnél is. Ennek köszönheti, hogy úgy beágyazta magát ebbe a faluba, erős, szívós gyökeret eresztett. Hej, csak ezek az újkeletű legények... Csupa mosolygás, meg jóindulat volt így papucsosan, meg felgyűrt ingujjasan. Ahogy elmondta Mártuska, hogy mi járatban van Vilma néni, mintha a megértés szikrája gyújtotta volna lángra szivélyességét. — Hogyne... hogyne, üljön csak le, Vilma néni. — Elállhatok... — Nem, nem... csak jöjjön ide be, itt hűvösebb van. Ide ni. Márta kérem, szóljon Vendel bácsinak, hogy hozzon le az ólpadlásról zsákokat, azután mehet harangozni is már. Bevezette a szobába az asszonyt s leültette egy puha bőrszékbe. Félénken kuporodott le Asztalosné, nagy belső izgalmában csak a száját törülgette, szólni se tudott, csak zavartan mosolygott. Fesztelenebb csak akkor lett, mikor látta, hogy bent ülnek a szobában Topolya Géza, Fekete Kocsó Józsi, meg Vas Lojzi. — Jó estét. — .. .'sten jó estét. — Maguk is itt? — Egen. — Meleg van. — Hát az. — Szívott egyet a cigarettáján Vas Lojzi. Asztalosné hallgatott. Nem tudott mit szólni s visszakushadt a széken. Előttük a rádió csendesen izzott. Nagy zöld varázsszeme egy kicsit bevilágította az asztalkát, s valami megnyugtató, 37