Új hajtások. Fiatal szlovákiai magyar írók és költők antológiája (Bratislava. Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, 1953)

Nagy Irén novellái - Péter bácsi háza

mondta, hogy hol dolgozott azután, hogy elment a faluból, és már épDen szedelőzködni akartak, amikor eszébe jutott: — Hát a háza megvan-e még? — Melyik? —- nézett nagyot Lengyel bácsi. — Melyik? — kérdezett vissza a másik. — Ügy tudom, csak egy háza van. Vagy azóta még egyet örökölt? — tette hozzá kötekedve. — Ja, azt a kis viskót kérdi? Dehogy van meg, már rég lebontottuk. — Csak nem árendába lakik, Péter bácsi? — kérdezte szinlelt rémülettel a mérnök. — Azt már nem. A magunkéban lakunk. — Ez igen. Hát építkeztek? —• Bizony építkeztünk. Padlós szobánk van, meg köves konyhánk. Ha látta volna, hogy örült az asszony. — Azt elhiszem, de hol vették azt a tenger pénzt? — Hol, hát hol vettük volna? — dörmögte az öreg. — Jól gazdálkodtunk. — Nos, de mégis. Nem megy az olyan könnyen. Sok pénz kell az építkezéshez. — Ebből láthatja, ha jól kezelik a földet, telik egyremásra a haszonból. Mindjárt a második évben kezdtük a házakat építeni. — Házakat? Dehát kik? — csodálkozott a mérnök. — Hát mink, a szövetkezetiek. Aztán mivelhogy az én házam volt a legrosszabb az egész faluban, az elsőbe, amelyik kész lett, engem költöztettek bele. — Hát akkor miért mondta, hogy a sajátjában lakik, Péter bácsi? — Hogy a sajátomban lakom, azt egy szóval sem mondtam, — méltatlankodott az öreg. — Csak annyit mondtam, hogy a magunkéban lakunk most is. 16