Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában

III. A nyelvhasználat - 1. A nyelvhasználat kezdeti szabályozása

A N ŕELVHASZNÁLAT 89 ható sikeresnek a németek 1899. május 29-i ún. pünkösdi programja sem. Az 1899. évi Clary-féle rendelet (a csehországi 59. számú, a morvaországi 77. számú) pedig csak azt a régi állapotot állította vissza, amelyet eredetileg a Stremayr-féle rendelet alakított ki. Nem hagyhatjuk említés nélkül a cseh képviselők 1879. évi memorandumát sem, amelyet Eduard Taaffe miniszterelnök elé terjesztettek, s amelyben követelték a nyelvi egyenjogúság elismerését mind a bíróságok, mind a hivatalok tevékenységében, sőt a prágai egyetemen és az iskolákban is. Sziléziában a 19. cikkelyben lefektetett nyelvi egyenjogúságot csak némely bíróság esetében valósították meg az 1882. október 12-i Pražák-féle rendelettel és az 1889. január 3-i Ruber-féle utasítással. Ugyanebben az esztendőben a cseh és a lengyel nyelv bizonyos előnyökhöz jutott a pénzügyi hivatalokban. A gyakorlatban azonban nem sok hasznát látta a lakosság. Sikertelen kísérletnek bizonyult a cseh—német kiegyezés. A Koerberkormány az 1900—1903 közti időszakban olyan törvényjavaslattal állt elő, amely szerint Csehországot három övezetre osztották volna fel. Morvaország megmaradt volna vegyes nyelvterületként, ahol bevezették volna a kétnyelvűséget. A javaslatból nem lett törvény. Cseh szempontból csupán az 1905. szeptember 27-i ún. „morva paktumot" (az 1905. szeptember 27-i 1—4/1906. sz. morva törvényt) lehet sikerként elkönyvelni. Jelentéktelen előrehaladást hozott Cseh- és Morvaországban az 1886. évi Pražák-féle rendelet. Lehetővé tette, hogy a tartományi felsőbíróság ítéleteit cseh ügyekben cseh nyelven fogalmazzák, s ne csak cseh fordításban adják ki. További eredményként könyvelhető el az is, hogy a prágai Károly-Ferdinánd Egyetemet az 1881—1882 közti időszakban két részre osztották, cseh és német nyelvűre. A cseh tartománygyűlésen a javaslatok egész sora foglalkozott az önkormányzati hivatalok nyelvhasználatával, ám a legcsekélyebb eredmény nélkül. Az első ilyen javaslat — az 1861. évi Seidl-féle javaslaton kívül — a nemzetiségek védelméről szóló 1871. évi törvényjavaslat keretén belül született meg, továbbá a Jakub Škarda által kidolgozott 1888. évi javaslat következett, majd az 1892. évi és az 1894. évi Šolc-féle, az 1896—1898. évi Pacák- és Herold-féle javaslatok, végül pedig a cseh tartománygyűlés 1889. évi javaslata. A tartománygyűlésen a cseh polgári politikusok a századforduló után is gyakran terjesztettek elő javaslatokat a nyelvhasználat megoldására. Az ismertebbek közé tartozik az 1903. évi Pantůček-féle javaslat, valamint Schauer 1908. évi javaslata. A javaslatokat azonban a kormány a későbbi évek során sem vette figyelembe.