Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában
VIII. A közelmúlt alakulása - 8. Küzdelem a magyar nyelv használatáért
310 A KÖZELMÚLT ALAKULÁSA 321 nemzetiségi jogok terjedelmét, hanem azért, mert időről időre községek jönnek létre, szűnnek meg, esetleg egyesülnek, ezért szükséges, hogy a jóváhagyott helységneveket közzétegyék a hivatalos lapban. Kár, hogy ezt a rendelkezést a gyakorlatban nem csupán a hivatalos lapra vonatkoztatták. Teljes határozottsággal állíthatjuk, hogy a helységnevek magyar és ukrán változatának hivatalos használatával kapcsolatban sem a hatvanas, sem a hetvenes, de még a nyolcvanas évek folyamán sem született törvényi meghatalmazás, sem pedig törvényi rendelkezés, tehát az ezzel összefüggő valamennyi szintű szabályozás törvénysértő volt. Két évtizeddel később — ha nem is közmegelégedésre — a probléma megoldódott. A Szlovák Nemzeti Tanács 1990. október 25-i 428. számú törvényében (a hivatalos nyelvről) úgy határozott (3. § 2. bekezdés), hogy „A községek, a városok és azok részei, az utcák, a terek, a közterületek nevei és más földrajzi nevek a hivatalos nyelven jelöltetnek meg". A hivatalos nyelv pedig a törvény 2. §-a szerint a szlovák . A parlament néhány hét múlva, november 22-én egy újabb törvényt is megszavazott, amely lényegében kiegészíti az előbbit. A helységnevek használatát immár két egymást kiegészítő törvény szabályozza. A később elfogadott, tehát az 1990. évi 517. számú törvény 3. §-ának 1. bekezdése két tőmondatban azt szögezi le, hogy minden községnek van neve, s hogy a községek és azok részei hivatalos nyelven jelöltetnek meg 43 6. Hogy hol kell ezeket használni? Erre a kérdésre az 5. § ad kimerítő választ. Mindjárt az első sorban hangsúlyozza, hogy a hivatalos nyelvről szóló törvény 3. és 4. §-a szerint megállapított helységneveket, tehát a helységnevek szlovák változatát kötelező használni: az orientációs és a közlekedési táblákon, a szervek, a hivatalok, a vállalatok és más jogi személyek székhelyeinek megjelölésében, a természetes személyek állandó és ideiglenes lakhelyének feltüntetésekor, a menetrendekben, a statisztikai kimutatásokban, a távközlési lexikonokban, a térképészeti művekben, a sajtóban és más tömegtájékoztatási eszközökben, s végül az állami szervek és községek hivatalos tevékenységében. Amire tehát az előbb idézett belügyminiszteri hirdetménynek nem volt törvényi felhatalmazása, azt a csehszlovák állam e labilis időszakában ezekkel a törvényekkel megoldották. Pedig a nemzetiségi alkotmánytörvény még bő két hónapig hatályban volt. Az említett törvények lényegesen korlátozzák a Szlovák Köztársaság 435/ Zbierka..., 1990. évf., 73. rész, 1551.1. 436/ Uo, 84. rész, 1914—1916.1.
