Gyönyör József: Terhes örökség – A magyarság lélekszámának és sorsának alakulása Csehszlovákiában
V. A csehszlovák állam felbomlása - 3. A nemzetiségi statútum
A CSEHSZLOVÁK ÁLLAM FELBOMLÁSA 199 séget vállalt, hogy a közszolgálatba lépésnél be fogja tartani a polgárok alkotmányban biztosított jogait, vallásra, nyelvre és nemzetiségre való tekintet nélkül. A nyelvhasználat ügyében megígérte, hogy a nemzetiségi községekkel való levelezés terén a felsőbb hivatalok külön törvény nélkül is mellékelni fogják az ingyenes fordítást. A nevelés és az oktatás terén fontos politikai és erkölcsi kötelességének tartotta, hogy pénzügyi lehetőségeihez mérten támogassa valamennyi nemzetiség tagjainak a művelődését. A német koalíciós pártok és a kormány közti egyezség haladást jelentett a nemzetiségi kérdés megoldása terén s igyekezett megerősíteni Csehszlovákia népeinek egységét, ám mindez már akkor történt, amikor mindenhol „a nagy nemzetközi krízis közeledtéről" beszéltek 23 3. Úgy látszott, Csehszlovákiában alkotmányos úton sikerül a nemzetiségi kérdést megoldani. A nemzetiségi statútum első változatát a kormány 1938. május 19-én hagyta jóvá. Ez a dokumentum sem ismerte el az egyes nemzetiségek jogi szubjektivitását, csupán az egyének jogegyenlőségét. A parlamentet május 3l-re kellett volna összehívni, hogy a kormányjavaslatot megtárgyalja, s háromötödös többséggel mint alkotmánytörvényt elfogadja. Az elképzelés nem vált valóra. Június 8-án a német párt javaslatot terjesztett a kormány elé, s adott át Milan Hodža miniszterelnöknek a belpolitikai helyzet megoldására. A javaslat főbb pontjai közé tartozott a nemzetek és a nemzeti kisebbségek egyenjogúsítása — amit Edvard Beneš köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartott —, az új területi elrendezés, az önigazgatás kérdése és egy új nyelvhasználati törvény. A nemzetiségi statútum végső változatát — amelyet megtárgyaltak a politikai miniszterek kollégiumában és a köztársasági elnökkel, Edvard Benešsel is — július 26-án terjesztették a kormány elé. A kormány még aznap jóváhagyta. A jóváhagyott változat érintetlenül hagyta az államnyelv elvét s a csehszlovák nyelvet mint államnyelvet. Egyúttal be kellett volna vezetnie a nyelvek egyenlőségét a hivatalos érintkezésben, mégpedig úgy, hogy meg kellett volna szüntetni a nemzetiségi lakosság 20 százalékos hányadát. Minden állampolgár a saját nyelvén fordulhatott volna az állami hivatalokhoz, s a hivatalok kötelesek lettek volna őt döntésükről az ő nyelvén kiértesíteni. Az államnyelv mellett el kellett volna ismerni a német, a 233/ Vö.: Beneš, Edvard: i.m., 15.1.
