Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

2/1 Ki kába hasonlatokért odaadtam szép ifjúságom Elszürkült csőrű kismadár ki csak mereng lapuló ágon S nem mer röpülni ha az ég sólyomszárnyakkal csalogatja Mert riasztja a végtelen s ha zeng a nap nem is néz arra Csak a maga pelyhes berkében szemerkélgetni a jövendőt Fújja egyhangú énekét s ha az eget orv viharfelhők Lepik el behúzza nyakát az ág ölelő tenyerébe Ne is hallja a szél dalát s a zsarnoknak nem áll elébe — Ilyen vagy-e kérdezgetem én is bizony sokszor magamtól Próbálok egyezni vele ha lelkiismeret-szavam szól Hogy zúg-búg az önvád-tenger mit tettél mondd állsz-e elébe Ha az élet a nagy bíró beletekintet a szemébe Patak ha cseng lepke ha száll annak van értelme mily kedves A kacagó vízcsobogás bánatot olt s ha zúg a fenyves Dalra robban a sok madár s libeg a lepke szárnya-héja De a te zord dalaidnak van-e értelme van-e célja A nép izzad keze nyomán rohadttá-nyűtt az eke szarva Mit bánja az a versedet gondja-vágya egy marék szalma Marháinak feje alá éjjeli elpihentetőnek Ezüst gyolcsok pókszövése ha majd meghal gyolcs-szemfedőnek Bánja-e az a versedet S mit szólna vajon rá az erdő Ha eldalolnád róla szőtt énekedet s az esti szellő Megértene ? A cserfalomb a nap a hold a csillagok Minek énekelsz hát Talán csak hogy égverő szomjad oltsd? Szédít engem az éjszakák fagy olvasztó tajtékos láza Tűz-könnyeimet oltanám szerelembe borba ciánba Menekülnék a tett elől dobnám szemétdombra a kardot 53