Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

1/2/1/1 Ezer ráncú, ezer darabra szabdalt arcú öregember támaszkodik a pályaudvar betonkorlát j ának, bámulja az üzekedő vonatokat. Jönnek, mennek. Jönnek, mennek. — Akár az emberek — dünnyögi az öreg. — Ezek is csak azt teszik, amit az ember. Legyint egyet óriás kezével, mintha csak mondaná: Le vagytok sajnálva. — Mert annak sincs soha nyugodalma. Csak jönni, menni. Jönni, menni. Könyököl a pályaudvar betonkorlátján, bámulja a tülekedő vonatokat. Jönnek, mennek. Jönnek, mennek. 1/2/2/1 A bőr alatt bűvös jelkép az erdő a bulvár öles kötelein át A robbanásig töltött fémrudak gyűlölte e test forradalmait Az indulat kiszámított szögében a mozdulat fokozatos hiányban A képzelet vasszegei közt vasszegek kifeszített falán 1/2/2/2 Sötét golyóban úszó Szajna-part Gyümölcsösében Duna-ágak nyílnak Baltaerdő Tőreső A baltaerdőt érte gát szakadni... Válla végestelen-végig piramisban A piramisok lába közti térben Bordái közt lépdel két piramis-vak Duna-emlő Szajnaparti szélben 23