Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

4/4/1 Itt állok a férfikor harminchat éves erdejében Múló zajok dúló habok köröttem lengő végtelen Kassák Lajos érdes szava utolsó görcsös sóhaj-áram Testvérbátyám ősöm atyám elalszik ha kihúnyt a nap Kihez szóljak kivel osszam meg kenyerem felét Eljött az idő s mi teljesek vagyunk mint a beojtott fák Itt állok a férfikor vadonerdő-emlejében Ébenszín égbolt fekete hajad lobog fekete véred Ficánkol ó az ifjúság lenyeli a keserű-édes Pilulát élsz te a fonál végén anyamadár-szemében Ébenszín égbolt keserű gyümölcse kinek adjam át A felgyülemlett indulat mézét ismerlek ezer éve Tízezer éve százezer vagy millió milliárd éve Itt állok a férfikor gerincén már látom a lejtőt Amint hajlik visszafelé Kassák Lajos szigorú éje Elsötétül az ég s a házak falai beomlanak Érsekújvár göcsörtös ujja a kiskertek a kivirágzott Elnyeli őt is az idő torka elnyeli mint a csontot Csipkebokor-álruhában elindul társait keresni De nem találja társait egyetlen társa nem akad Egyetlen híve nem akad vándorol a vak Dante-éjben A kiskertek a lila lappangó fény széthullón éppen Ismertelek a hegyekből jött s a tengerre szállt keményen Szavak zajok és sóhajok keveréke keserű-édes Csipkebokor-férfikor itt állok egyensúlya hol van Mintha egyedül élne a földön mintha nem is a földön élne 183