Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

4/4 Pusztító tüzek árvizek földrengés háború Az égen egy veres madár kering a szomorú Füzek alatt dudál a szél bokrok fák nyílanak Zsendül a barka hóvirág köszönti a tavaszt Dudál a szél a háztetőn antenna tántorog Pusztító tüzek árvizek régen volt táborok Hosszú sora s a táj fölött hattyú sír leng az ég Évek dübörgő századok nyikorgó lendkerék Kattog az óra hull a szem méri a gyors időt S az égen egy veres madár kering a rég kidőlt Cserfaerdőt siratja tán alatta ring a tó Ki érti meg e cserfa-nép hitét az áradó Vizek a megört jegenye öklelő bánatát A fű a fürj a kankalin dacos alázatát Ki érti meg a tört rezet az anyókák fején Ki érti meg a bánatot a vén munkás szívén S szíve fölött a forradást a puskatus nyomát Ketyeg az óra kergeti a századok sorát Dudál a szél jön a tavasz a Vág a vén Duna Árad és mégis él e nép nem csügged el soha Átvészelte a nagy telet s ma szépül sír nevet Jönnek a lányok ellepik a napozóteret Az alkonyatban nóta száll s most zöldell épp a rét Űjul a lomb ó hitted-e annyi vihart megélt Komáromi föld vérbe fúlt napok tanúja tág Duna vize hogy még e fold ölén zsendül virág Hogy annyi bú baj szenvedés hogy annyi vész után 186