Cselényi László: Téridő-szonáta – avagy lehetőségek egy elképzelt szöveghez (1956-1981)

3/4 A fény a fény az éjszakában ahogy lobog a messzi távolokba A gyöngyvilág a tört virág mikor az este közeleg dohogva Ancsi az esti délibáb nem a miénk be messze futottál be messze futottam Nem szeret téged senki úgy szerep szeret miattad fuldokoltam Miattad égett a szenem az esti szén morog-locsog az éjszakában Az esti dombon őrtüzek harmincmillió fok lehet a lázam Ancsi miért is hívtalak mit tudtam én hogy mit tesz az szeretni Csábítottak a várfalak a kezemet kéne a szememet kéne az álmaimat kéne eltemetni A rém a rém füzes falak hiába hívnak hiába kérlek énekelek hozzád A tél lapos virágait a nyár hűvös virágait színed elé hiába is hoznám Csábítottak a várfalak mit tudtam én hogy mire kell a szerelem hogy minek is akartam Csak fogni fogni a kezed száguldani együtt a zivatarban Ki tudta hogy gyávák leszünk ki tudja azt önmagáról hogy gyáva Néztük a piros madarat hogy repdesett minek repült a kitett kalitkába Ancsi a kéj érdes kezed csak egyszer tennéd még a homlokomra Én szeretem a kezedet én szeretem az életet nem kívánkozok mennybe se pokolba 133