Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szvatkó Pál: Szlovenszkói városok

vére, valahogy beletört és beleszokott vidékébe, megszerette, bázisnak tekintette és most szívesen dédelgeti, csinosítja. Magyarországból, Németországból, sőt Prágából a krízis alatt elég nagy visszavándorlás történt, a diákok nagy része nem ragad le az oklevél után a fővárosban, hanem hazamegy és kötelességének tartja, hogy részt vegyen városkája életében, sőt autonómmá, autarkká igyekszik fejleszteni otthonát. Egyesületeket szervez, a műkedvelő gárda tagja, hadakozik a helyi lapokban, szociális ügyekért lelkesedik. Előbb is így volt, de most nagyabb mértékben s több szeretettel és odaadással. A helyi élet fontos lett: cél. Komoly, művelt és tehetséges emberek életcélja. A kialakult lokálpatriotizmus és a befelé néző kisvárosi élet a magyarok között végre belső demokráciát fejlesztett ki, ami előbb hiányzott. A középosztály és a városi kisnép között sokkal nagyobb és közvetlenebb a kapcsolat, mint annakidején. Nemcsak az új nevelés, hanem a gazdasági kényszer is elősegítette e gátomlást s tény, hogy városainkban nem élnek már exkluzív kasztok egymás mellett, hanem az urbánus lét testvériesebb színt kapott. Ami történik, már-már hasonlít a svájci városiasságra, a kispolgári urbanizmusra, az igénytelen, de az áldozni tudó szorgalmas városlakók kiegyensúlyozott egymásmellettélésére. Az eljött szegénység és összébbszorulás természetszerűleg egyszerűbb és zsoviálisabb polgári, sőt nyárspolgári formához vezette a szlovenszkóit — a finomságok tűnnek, az előkelőségek apadnak, az érdeklődési kör és az életmód megváltozik. A társadalmi szokások, a színházi és az intellektuális felfogások leegyszerűsödnek, mondjuk így: a kisvárosi kávéházban a pezsgő helyét elfoglal41