Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szvatkó Pál: Szlovenszkói városok

szinte elkinaiasodott életet élnek. Nem fejlődnek. Nem rázza őket egyetlen hatás sem, Bécs, Prága, Budapest, Pozsony nehezen férkőzik közelségükbe. Mozdulatlan kisvárosok lettek, kikapcsolódtak. Sorsuk nyugdíjsors s így fog tartani, amíg fokozatosan nem veszik át új elemek a régiek helyét. Addig álmodozók lakják a festői zugokat, sokszor egyének és különcök, kollektív kapcsok nem igen fűzik a hegyek ölében szunnyadókat Európához. Hozzánk sem, nem igen tudunk róluk, csak egy-két művészükről hallunk néha. Elcsendesedett helyek, amelyek egyelőre nem szólnak be az új szlovenszkói életbe* legfeljebb emlékeik és környezetük szépsége az, ami megmarad. Ebben a tekintetben külön csoportot alkotnak a szlovenszkói városok között. Ujabban egyedül Besztercebánya emelkedik ki a némaságból: ez a gyönyörű város ismét él és lüktet s bizonyára egyike lesz Középszlovenszkó iramot diktáló központjainak, ha az épülő tranverzális vasút közelebb hozza majd a kárpáti harántvölgyeket a nyugati és a keleti gócokhoz. Ha tovább haladunk, keletebbre és északabbra, s elhagyjuk Kassa csoportját, elénk tárul a ruszinszkói város panorámája: Ungvár, Munkács, Beregszász, Nagyszőllős és a többiek. Csodálatos egyveleg ez a néhány központ, szinte levantei színességű paletta, ahol a keleti jelleg az építészetben, az öltözködésben és a szokásokban egyaránt megnyilvánul már. Vannak helyek, ahol tizenegy nemzetiseg keveredik, nyelvek, ruhák, emberek bábele a város és rengeteg hatás rázza át a szellemi életet. Lengyel és zsidó emlékek, nagyorosz és magyar alföldi szokások s a legközelebbi elérhető nagyvárosnak: Budapestnek másolt magatartása uralkodik, gyenge urbanitá?, gyenge helyi ön34