Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Szvatkó Pál: Szlovenszkói városok

éreztem. A régi szép városban is a városokra gondoltam., ahonnét a kiállított kincsek ide érkeztek, kelyhek, képek, faragott Madonnák, oltárok, csipkék, feszületek, a céhművészet remekei. Itt, éppen a prágai paloták között győződtem meg, hogy Szlovenszkón is van városiasság. A kiállításon ez egyszer nemcsak a szlovenszkói port éreztem, ami mindent belep, az áporodott embereket, akik között orrfintorgatva gondoltam eddig: provine, provine. Szlovenszkón vannak városok. Nem nőttek nagyra, de megmaradtak abban a formában, amilyenek heroikus korszakaikban voltak évszázadok előtt, amikor az urbanitást még nem ette meg a metropolis s a mai elektro-dinamomágikus város, ősf ormában érzek urbanitást, ha Pozsonyban járok, vagy fent Késmárkon, Lőcsén, Bártfán, ahol akaratlanul Gent és Brügge némaságára emlékezek, vagy másféleképen Körmöcön, Besztercebányán, Selmecen, kedves Trencsénemben, ahonnét anyám származik, és mézeskalácsosok voltak ősei, kedves Nagyszombatomban, ahol apám ősei ötvösködtek a renaissance óta és sok remek kelyhet készítettek, kedves Nyitrámban, ahol feleségem családja századokig vassal kereskedett, — Komáromban, cívisek és szekeresgazdák hazájában, Léván, vagy Érsekujvárott, az uj szlovenszkói magyar városiasság alakuló helyein. Szlovenszkó városainak ugyanúgy, mint a svájciaknak az adja meg különleges zamatját, hogy sok nemzet keveredéséből születtek. Mintha az öreg városfalak értékes vegyületet őriztek volna, érintetlenül megmaradt közöttük a német, a szlovák, a magyar jellegzetesség. Egyre jobban látom a megtévesztő kéreg alatt a lelket, a sok színből és fajtából összekevert szivárványt, amit egy-egy szlovenszkó' 24