Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Darkó István: Losonc

talabbja a munkanélküliségből könnyed életformát igyekszik alakítani, sétál, katonáskodik és megtölti a három mozi előadásait, valamint a félszázra növekedett számú kiskorcsmákat is. A valamikori Nógrád gyáriparából egyetlen jelentősebb üzem van még életben, Füleken a zománcgyár. Losoncról és a falvakból, naponkénti vonatozás mellett, néhányszáz főnyi munkásság itt keresi meg a száraz kenyerét. A város jobb hivatásra képes, elbocsátott és hivatalt veszített ismert polgárai közül is többen megteszik ezt a napi utazást. Jellemző vonást ad ennek a képnek, hogy a tehetséges losonci festőművész, rajztanár is felült naponként a füleki vonatra, zománcbögrékre virágmintákat festeni, amig ebből a hősi kenyérből is ki nem esett. Az utolsó losonci magyar rendőrkapitány — a füleki gyár kishivatalnoka, — ilyen hajnali ködben tett „gyári út" alkalmával halt meg szivszélhüdésben a vasúti kocsiban. A magyar jellegű szlovenszkói városok polgárságának összetétele és sorsának alakulása az államfordulat első éveinek során nagyjából egyforma. A tisztviselők sorsa gyorsan megpecsételődött. Egyrészüket kiutasították. Ezek az útrakelt hajlékok vasúti teherkocsikban mentek át a határon. A kiutasítottakkal tartottak önként a gyorsabb elhatározásúak, akik nem voltak idevaló „gyökér", akiket csak a tisztviselő sors vetett erre a vidékre. Velük mentek azok is, akiknek jobb összeköttetéseik voltak, azután a kényelemszeretők, a gyengébb idegzetüek, a parancsra várók és a karriert áhitók, akik a rend helyreállását nem tudták és nem akarták kivárni. A tisztviselői rétegnek mintegy kétharmada ment el ilyen módon, kétségtelenül a kényelmesebb sorsot választván. Itt maradtak az őslakók, 205