Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

polgárság, amely intelligenciájával, szociális érzékével, vagyonával és egységes közszellemével hatalmas erőt képviselt volna és előbb-utóbb a közéje telepedett dzsentrit is magába olvasztotta volna. Az egységes polgári társadalom kialakulására nem volt befolyással a nagyszámú tisztviselő család sem. Ezek a tisztviselő családok belesimulnak, beleolvadnak a meglévő társadalmi kasztokba, sajátos szellemük nincsen. Bizony az elmondottak után nem valami gyönyörűségünk telhet e társadalomban! S mégis a 19. századvégi Eperjes úgy tűnik fel mindnyájunk előtt, mint amelynek társadalmi élete tele van bájjal, eredetiséggel, oly szellemmel, amely az idegent, aki idekerül, egycsapásra meghódítja és a benszülöttet lelkesedéssel, rajongó szeretettel tölti el szülőföldje és ennek társadalma iránt. Talán ekkor keletkezett ez az egyszerű naiv versecske: Ki a Tarca vizét issza, Annak szíve vágyik vissza! Ennek a titokzatos varázsnak, vonzó erőnek rejtélyes okát az ittfelejtkezett biedermeier-szellemben kell keresnünk. E szellemet leghívebben őrizte meg a 19. század végén női társadalmunk. A nő, ha leány, ha hitves, ha édesanya, mindenképpen a családi élet bensőségének ápolója. Ez az erős familiáris érzés gyakran párosul műveltség iránti érzékkel, derült kedély világgal; egyszersmind azonban józan takarékossággal; ha a család érdekéről van szó, sem egyszer egoizmussal. A leányok elvégzik a polgári iskolát az angolkisasszonyoknál, vagy az evangélikusoknál. Sem többet, sem ke181