Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

madáskönyvekben ilyen magyar nevekkel találkozunk: Kiss Imre, Kiss Tamás, Bíró Máté, Bokros Tamás, Asza­lósné, Szentimrey Bertalan, Radácsy Pál, stb. A pictor el­nevezés helyett keepíró, a gladiátor helyett baynok for­dul elő. Vagyis a magyar polgárok nyelve behatol a latin szövegű városi Írásokba is. Egy 1524 évi feljegyzés szerint van magyar, német és szláv hitszónok. Előfordul ez az el­nevezés is: capella hungarorum. A lélekszámban, jómódban gyarapodó várost a XV. szá­zad végén és a XVI. század elején valóságos épitkezési láz fogja el. Nagyszabású középületek emelkednek. Templo­mok, iskola, városháza, városi borház, fürdőház, kórház, szegények háza és egyéb középületek ekkor kerülnek épi­tés és átépités alá. Érthető, hogy az épitkezési ipar eb­ben a korszakban hatalmasan föllendül. Valóságos művé­szi alkotásokat produkál. Huszonnyolc eperjesi kőfaragó és szobrász nevét ismerjük ebből a korból, akiket főurak, városok, messze földről foglalkoztatnak (Perényi Imre ná­dor nem a közeli Kassáról, de Eperejesről hív kőfaragókat Teresbesre.) Ugyanilyen hírnévnek örvendenek festőink is, akik a XV. század második felében annyian vannak, hogy céhbe tömörülhetnek. Már az üvegfestést is ösmerik, holott az üvegablak maga még ritka dolog. A város sokat áldoz művészi alkotásokra. Megfesteti Szent László arcké­pét, nagyszabású falfestményt rendel a városi tanácsterem falára, a fürdőház ablakait díszesen kifesteti, a templo­mok belső berendezésére, festésére, szárnyas oltárok felál­lítására a hitbuzgó polgárok a várossal versenyre kelve va­gyonokat áldoznak. A Szent László temlom, a Karmelita kolostor és kápolna, a kórházi kápolna bizonyságai ennek. Eperjes legnagyobb és legművészibb alkotása: a Szent Mik­146

Next

/
Thumbnails
Contents