Tátra-almanach. Szlovenszkói városképek, Kassa, Érsekújvár, Eperjes, Losonc, Lőcse (Bratislava. Tátra, 1938)

Gömöry János: Eperjes

hogy minél virágzóbb és feltétlenül megbizható városok legyenek a lengyel határon, lengyelországi uralmának biztosítása céljából. A már Róbert Károlytól is sürgetett városfalak építését 1347-ben elrendeli és ugyanekkor a polgároknak a posztó és egyéb iparcikkek árubahozatalára olyan kiváltságokat ad, amivel Buda városa bír. Hogy megkönnyítse a városfalak építését, 1378-ban elrendeli, hogy az építkezéshez szükséges anyagok után az eperjesiek vámot ne fizessenek, sőt Eperjes, Szeben és Nagysáros városok adóját is az épitkezés költségeire fordítsák. Ugyan ilyen pártfogással teszik lehetővé a városfalak felépítését Nagy Lajos, Zsigmond, Albert királynénak özvegye és megbízottja Jiszkra Felsőmagyarország kapitánya, V. László, Mátyás és II. Ulászló 1500-ban újra megerősíti a virágzó Eperjes minden eddigi kiváltságát. E kiváltságok jók arra, hogy a város mindinkább kifejlessze autonómiáját. 1324 óta belső ügyeit maga intézi, önmagát kormányozza. Van szabad bíráskodási joga, sőt pallos joga is. A polgárok választják évről-évre a város bíráját, a 12 esküdtet és ezek az életfogytiglan választott jegyzővel alkotják a kisebb, vagy belsőbb tanácsot is, amely mellé kerül a külső vagy nagytanács, amelynek tagjait — érdekes, nem a polgárok, de a kisebb tanács választja. Ennek a nagytanácsnak eleinte 70, később 100 tagja van. A kisebb tanács gyakorolja a bíráskodás jogát is. A királyok pártfogásán, a lakosok élelmességén és szorgalmán kívül Eperjes fölvirágzását elősegíti kedvező földrajzi helyzete is. A középkori kereskedelem egyik fontos útvonala Eperjest érinti. Innen ágazik el aztán Kisszeben — Neu Sandezen át. Krakó — és Bártfán át ugyancsok Lengyelország felé. 144