Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

A magyar konzulátuson Prágában

asztalunkon egy újság. Láttam benne egy rajzot. Mutattam Benének. Beneš csehszlovák elnök ül egy székben. Kezében hegedű. Vele szemben Sztálin, az oroszok elnöke. Nagybőgő a lábánál, a vonóval Beneš felé int. Húzzad a nótát! Neked ütöm a taktust. így hát ez világos volt. Sztálin dirigál Benešnek. Hiába itt minden. Nagy ember a dirigens. Itt a zenekarban nem lehet kontrázni. Nem akartam Bene Pali reményét elvenni. Ráálltam. Próbáljuk meg, tesznek-e valamit érdekünkben a magyar követségen. A Wilson pályaudvaron az információban megérdeklődtem, hogyan juthatunk el a követségre, amiről aztán kiderült, hogy nem követség, nem is konzulátus, hanem valami ügyvivőség. Az épületen egy táblára magyarul is ki volt írva. Egy durva, rossz kinézésű emberhez vezettek be. Elpanaszoljuk neki az elhurcolt magyarok sorsát, a mi helyzetünket Protivínben. Az idős emberek, a betegek reménytelenségét. Ha a beteg magától meg nem gyógyul, többnyire meghal. A cseh orvos nem érti, hogy mit mond a szerencsétlen beteg. A gyerekek nem járnak iskolába, hiszen egy szót sem tudnak csehül. így soroltuk tovább a bajainkat. Az ügyvivő úr hirtelen felugrott az asztaltól, dühbe gurult és gorombán ránk ripakodott. Örüljünk, hogy egyáltalában még élünk. A szlovákok agyon is verhettek volna. Nagyon jó helyen vagyunk Csehországban. A csehek legalább nem verik a magyarokat. Munkát adnak, 52