Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

A kegyetlen út

dákat, kisebb-nagyobb csomagokat, egy kupacba gyűjtöttünk mindent. Voltak, akiknek a bútora a kipakolásnál szétesett. Bráz Pista komáék szekrénye darabokra hullott. Voltak aztán olyanok is, mint Lesták Paliék, hogy az összes ingóság, amit magukkal hoztak egy ágy, egy asztal, két szék és egy láda volt. Amikor azután az egész szerelvényt kipakolták, a vagonokat a rakodóról letolták. Ott maradtunk a peronon. Minden család a maga bútorai körül toporgott a metsző hideg szélben. Vártuk, hogy most mi következik. De egyelőre felénk se nézett senki. A vasutasok eltűntek a melegedő bódékban. Nagy sokára megjelent három cseh hivatalnok. Lajstromba vettek bennünket. Közölték, hogy egy óra múlva jönnek a gazdák, akikhez elszegődhetünk munkára. Édesanyámat egy székre ültettem a pakkjaink közé. Egy pokróccal és egy nagy kendővel bebugyoláltam. A feleségemmel és a két gyerekkel bementem a városba. Az első utunk a templomba vezetett. Imádkoztunk a jó Istenhez, hogy ne hagyjon el bennünket ebben a nagy megpróbáltatásunkban. Leborulva könyörögtünk a kereszt előtt és jól kisírtuk magunkat. Azután vendéglőbe mentünk, hogy meleg ételt együnk. A cseh pincérrel egészen jól megértettük egymást. Ó tudta, hogy magyarok vagyunk. Az újságok megírták, hogy jövünk ide munkát vál43