Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Szlováknak lenni avgy elmenni

Azután vettem egy kis erdőt. Egy részét kiirtottam, hogy szántóföldem legyen. Embertelenül nehéz munkával szedtem ki a földből az évszázados fatönköket. így lett három hold földem. Búza, krumpli, kukorica, a családomnak kenyér az asztalra. Most pedig hagyjak itt mindent, mert magyar vagyok. A temetőben az apám sírját, a falu végén a keresztet, amit én állítottam, a falu szélén a házamat, amit édesapámmal ketten építettünk. Kősziklákat törtünk. Abból lett a ház, az ól, a csűr. Agyagot hordtam a tornaijai téglagyárba, hogy abból cserepet csináljanak. A legboldogabb ember voltam a világon, amikor már állt a fal, kitűztük rá a zöld ágat, csak úgy lobogtak a szép színes pántlikák a szélben! Két dolog szent nekem, a szülőföldem és az, hogy magyar vagyok. Ha a házamat, a földemet, a szülőföldemet akarom, akkor nem lehetek magyar, ha magyar maradok, akkor nem lehet tovább itt házam, földem, falum, sírhelyem. Melyiket válasszam? A lélek kálváriája ez, az összes gyötrelmes stációjával. A háború is nagy dolog volt rajtunk. Akkor az életünkért imádkoztunk a jó Istenhez. Meghagyta nekünk. De talán a halál is jobb lett volna. Mert most élő halottak vagyunk. Lucifer a pokol kapuja felé terelget bennünket. És viszályt szít a gyehenna tüzére ítéltek között is. 19