Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az első baljós jelek

szlovákul. Én is csak annyit tudok, amennyi a vándorlásaim során rám ragadt. Lehet, hogy jót akart nekem és a családomnak a tanító kisasszony. De nekem aznap még az ennivaló se esett jól. A tanítónőt a szomszédban kvártélyoztam el, nem akartam vele többé találkozni. Pedig ő tapintatosabban hozta a tudomásomra, amit Blaskó a szemembe mondott: Magyarok kifelé! Egyszer Blaskóné, a fürdős felesége jött be hozzánk. Azt gondoltam, hogy ha késve is, de jön megköszönni a krumplit, meg amivel a front után kisegítettük, vagy talán megfizeti. No, de ezt nem említette, hanem azzal rukkolt ki, hogy iratkozzunk át szlováknak. Úgy gondolta, hogy most ő segít nekünk, ez az ő fizetsége. Csak hát itt most nem krumpliról meg lisztről van szó. Hogy is érthetné ezt Blaskóné. Hogy én nem vagyok magyar? Az apám sem volt az? Tagadjam meg az őseimet? Legyünk szlovákok? Akkor maradhatunk, egyébként kifele innen. 17