Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

A konolnisták kiűzése

tóztattak és a rimaszombati börtönbe szállítottak. Másfél hónapig tartottak vizsgálati fogságban. Egyedül voltam egy zárkában. Meg akartak törni. Ez nem sikerült nekik. Végre kitűzték a tárgyalást. Akkor tudtam meg, hogy lázítással vádolnak. Lázítottam a Csehszlovák Köztársaság törvénye ellen. Arra buzdítottam a falu népét, hogy ne szolgáltassa be senki a terményét. Én is megta­gadtam a beszolgáltatást. Pupala volt a koronatanú. A bíró felszólította Púpalát, mondja el ponto­san, hogyan történt a dolog. Erre Pupala azt felelte, hogy ő nem tud magya­rul, ezért nem tudja elmondani, hogy én mit mondtam. Akkor miért állítja, hogy a vádlott lázított, tette fel neki a bíró a kérdést. Pupala hebegett-habogott. A nekem ásott ve­rembe esett. A bíróság felmentett. Újra szabad lettem. Másnap már mentem a határba. A börtön miatt elkéstem az őszi munkálatok­kal. A természet halad a maga körforgásán, nem tö­rődik azzal, hogy az embere*, ölik egymást. A nap felkel és lenyugszik. Egyformán süt magyarra és szlovákra, jó és rossz emberre. Olyanra is, mint Pupala, aki a hamis vádja miatt 130

Next

/
Thumbnails
Contents