Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az én falum

zig. A kerítésre támaszkodott és várt. A tanyán két asszony volt. Benikné, a tulajdonos, meg egy menekült zsidó asszony. Amikor észrevették az idegent, kimentek hozzá. Benikné beszélte a szlovák nyelvet. Az idegen elmondta, hogy orosz tiszt, az éjjel lelőtték a gépét, ő kiugrott, így megmenekült. Az orosz pilóta levette a pisztolyát. Odaadta az asszonyoknak. Kérte, hogy vezessék valami hivatalos helyre. Elmondták neki, hogy Magyarországon van, 15 km-re Csehszlovákiától. Adtak neki enni és inni. A tiszt lehúzta a gyűrűjét, hogy meghálálja az ételt, de az asszonyok nem fogadták el. Két csendőr ment érte. Jól bántak vele. Azt mondták neki, hogy hadifogolynak tekintik. Szekeret fogattak és azon vitték be Harkácsra, az őrsre. Ott az őrsön az egyik csendőr különösen jól bánt vele. A csendőr tudott szlovákul, így megértették egymást, szinte összebarátkoztak. Egy idő múlva elvitték a foglyot. De az őt őrző csendőrrel volt még egy találkozása. Elmondom, ahogy hallottam. A háború után összefogdosták a csendőröket. A mi vidékünkről Miskolcra vitték őket. Átadták az oroszoknak, hogy vigyék Szibériába. Hát, mi történt! Egy orosz tiszt odalép a mi csendőrünkhöz, karon fogja és viszi a parancsnokságra. Akkor a csendőr már megismerte a pilótát, aki azt mondta neki: Te jó voltál hozzám, én is az leszek hozzád. Nem leszel hadifogoly. Hazamehetsz a családodhoz. írást kapsz, hogy ne legyen bántó12