Ujváry Zoltán: Szülőföldön hontalanul – Magyarok deportálása Csehországba

Az ingóságok menekítése

Aztán, ahogy ott babrál, halkan súgja csehül, de megértettem: holnap reggel három órakor legyek a raktárnál. Csak annyit mondtam én is halkan: dobzse. Azon az éjszakán nem aludtam egy percet sem. Amikor a toronyóra éjfél után a kettőt elütötte, a vackomból kibújtam és óvatosan, hogy zajt ne csapjak, végigmentem az udvaron. A kapu éjszakára zárva volt. Egy kulcs Frantónál volt. Amikor reggel korán mentünk a mezőre, Franto nyitott kaput, nem kellett a gazdát felkölteni. Ez így szerencsésen alakult. Este a kulcsot elkértem Frantótól. Egymásra kacsintottunk. Sejtette, hogy miért kérem. Mondtam, hogy fütyül a vonat, de még nem nekem. A kaput halkan kinyitottam, és elindultam az alvó város utcáin a pályaudvar felé. Elkezdett esni az eső. Jó meleg nyári eső. Még fél három sem volt, amikor a vasúthoz értem. Az állomás előtt egy nagy park volt, tele fiatal fenyővel. Oda behúzódtam, és a fák mögött rejtőzködve figyeltem az utat, hogy mikor érkezik az öreg vasutas. Már kezdett az ég alja derengeni, amikor az én jótevőm biciklije megvillant. Kiléptem a fák közül. Látta, hogy ott vagyok. Hajtott tovább. Mentem utána. Kinyitott egy kaput. Beosontam utána. Egyenesen a raktárhoz mentünk. A raktár előtt már ott állt egy vagon. Az én vagonom. Az öreg kinyitotta az ajtaját. A vagon egyik fele oltatlan mésszel megpakolva, a másik fele üres. 99